Elég volt már a lötyögésből!

V. GY.V. GY.
2008.03.14. 23:32
Címkék

Noha a Szombathelyi Haladás az élre állt a Nyugati csoportban, Csertői Aurél vezetőedző csapata nem érezheti magát biztonságban. Már csak azért sem, mert Urbán Flórián kijelentette, a Dunaújváros elleni hazai döntetlen dacára a Lombard továbbra is a Haladás nyomában marad. „A pontvesztés ellenére nem adjuk fel az élvonalba jutásért folytatott harcot – mondta Urbán Flórián, a Lombard szakvezetője. – Új edzőként megpróbáltam más rendszerre átállítani a csapatot, s bevallom, nem ment zökkenőmentesen. De rájöttem, nincs idő a kísérletezésre, úgyhogy Kozármislenyben visszatérünk a játékosok által ismert és begyakorolt régi taktikához. Ebben tehát nem lesz változás, ám a hozzáállásban már igen. Nem tűröm, hogy a játékosok lötyögve futballozzanak, aki nem csúszikmászik a győzelemért, akiben nincs elég önbecsülés, aki nem tesz meg mindent a csapat, a tulajdonos, a város és önmaga fejlődésének érdekében, azzal nem számolok.” Ha a Pápa nyer a Kozármisleny ellen, megközelítheti a Szombathelyt, ám ehhez az is szükséges, hogy a Szentes Lázár vezette, jó erőkből álló Integrál-DAC megállítsa a Haladást.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája