Juhász Roland, a müncheni hős

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.03.14. 23:32
Címkék

Nyugodtan kijelenthetjük, szerdán Juhász Roland volt a Bayern München–Anderlecht UEFA-kupa-mérkőzés hőse: a légiós amellett, hogy csapatával 2–1-re legyőzte a bajor élcsapatot, a találkozót közvetítő flamand tv-csatorna választásán a meccs embere lett. Igaz, a diadal értékét csökkenti, hogy az elrontott első mérkőzés miatt, e bravúr ellenére az Anderlecht 2–6-os összesítéssel kihullott a sorozatból.

„Először egy belga ismerősömtől kaptam üzenetet az örömhírről, aztán a játékostársaim is megerősítették az információt – elevenítette fel Juhász, miként értesült a VRT csatorna „A meccs legjobbja”-választásának végeredményéről. – Természetesen jólesett az elismerés, és úgy érzem, az első negyedórát leszámítva, valóban elégedett lehetek a teljesítményemmel. A csapat egyébként hozzám hasonlóan az első tizenöt-húsz perc után vált lendületessé, és nem hiszem, hogy a győzelmünket a müncheniek állítólagos gyenge formájának köszönhetjük. Csodálatos érzés volt hatvanháromezer ember előtt, saját pályáján legyőzni a Bayernt, még úgy is, hogy a fontos kérdések már korábban eldőltek. A továbbjutásról az első meccsen elszenvedett öt nullás vereség után letettünk, azt azonban sikerült bizonyítanunk, hogy a két gárda között nincs akkora különbség, mint azt a súlyos kudarc sejtette.”

Ami a bajnokságot illeti, az Anderlecht hátránya a listavezető Standard Liege-zsel szemben kilenc pont, ennek ledolgozása a hátralévő kilenc fordulóban kisebbfajta csoda lenne (a két csapat között még két együttes található a tabellán). Nem meglepő hát, hogy – mint Juhász elmondta – az Anderlecht kiemelt figyelmet fordít a Germinal Beerschot elleni, szerdai Belga Kupa-elődöntőre.

Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
13 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
27 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
40 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
50 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
1 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik