Nem könnyű csodát tenni

Miközben az elegáns zenekar tiszta erőből húzta a talpalávalót, Szlavko Petrovics kissé kidomboródó ZTE- mezben ballagott a kispadhoz. Különösebben nem tűnt feszültnek, mintha eszébe sem jutott volna, hogy két és fél hónap múlva megdicsőülhet Zalaegerszegen – akkor, ha dobogón végez a csapatával. Talán csak Mannheim és Jena városában tartják jó edzőnek a jugoszlávnak született, ma már szerb–német trénert, de igazán jelentős csapatnál még nem kapott munkát. Zalaegerszegen viszont bebizonyíthatja, hogy a kispadról is olyan jól irányít, mint annak idején a kapuból tette, hiszen a hétszeres jugoszláv válogatottság legalábbis dicséretes futballistamúltat feltételez. Akik ismerik, alapos embernek tartják. Mielőtt Zalába szerződött, négyszer repült Egerszegre a saját költségén, hogy láthassa leendő játékosait, az első igazi tárgyalásra pedig két centi vastag iratköteggel érkezett – amely nem a saját referenciáját, hanem a megfigyelés eredményét tartalmazta. Akik ismerik, kemény, öntörvényű embernek tartják (a határozottságát volt kitől örökölnie: apja egykoron Belgrád rendőrfőnökeként dolgozott), hiszen lelkiismeret-furdalás nélkül hagyta ki csapata őszi, kaposvári Ligakupa-meccsét – mondhatni, ezzel megadta a restebb, a meccskötelezettséget ilyenolyan indokkal lemondó magyar edzőtársainak a kezdőlökést... –, és addig nem nyugodott, míg az együttes bomlasztójának kinevezett