Magyar kívánságműsor

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.03.18. 23:44
Címkék

Tizenegy százalék esélye volt annak, hogy az újvárosiaknak és a veszprémieknek is azt az ellenfelet sorsolják a női EHF-kupa, illetve a férfi KEK-elődöntőjében, amelyiket kiszemelték maguknak, de kedden Bécsben ez mégis összejött. Április elején a Dunaferr itthon kezd az ItxakoNavarra ellen, a Veszprém közben Schaffhausenbe utazik.

A baszkföldi Estella kézilabdázói mostantól két Fejér megyei település nevét is ismerik majd. Februári székesfehérvári útjuk után áprilisban Dunaújvárosba utaznak, hiszen a Fehérép nyolcaddöntőbeli kiverése után az elődöntőben a Dunaferr-rel kell felvennie a harcot az Itxako-Navarrának.

„Örültem a sorsolásnak, a legjobb négy között a dán Ikastot tartom a legerősebbnek, míg a Volgográdot a viszontagságos út miatt akartuk elkerülni” – mondta Imre Vilmos újvárosi vezetőedző. A szakember szerint „keményen, néha brutálisan védekezik a leendő ellenfél, ezért a játékvezetői felfogásnak nagy szerepe lesz. Rendkívül pozitív szemlélet kell ahhoz, hogy egy csapat idáig eljusson a nemzetközi kupában, más célja nem is lehet, mint a végső győzelem. Én akár erre is képesnek tartom csapatomat, de kevés a minőségi játékosunk, ezért óvatosan kell fogalmaznom. Egyetlen emberem kiesése is nagy gondot okoz.”

Az az egy kiesés pedig már meg is történt: a ragyogó formában lévő Pigniczki Krisztina térdét porcleválás miatt kedden meg is műtötték Győrben, a szalagok állapotától függ, hány hétig tart a felépülése.

Vele szemben a válogatott játékosoknak borzasztóan megerőltető lesz a következő néhány hét – mondja Imre Vilmos, aki jelenleg Tatán Hajdu János szövetségi kapitány munkáját segíti. – „Olimpiai selejtezők, magyar bajnokik, nemzetközi kupameccsek, Magyar Kupa négyes döntő egy hónapon belül. Kiskanállal kell adagolnunk nekik a terhelést, és fokozottan kell figyelnünk a regenerációjukra. De itt, az edzőtáborban már az első edzésen látszott, hogy szinte vissza kell fognunk őket, olyan motivációval érkeztek. Most minden klubérdeket alá kell rendelünk a magyar válogatotténak.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
4 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
5 órája