Fiatalodó brazilok

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.03.27. 00:32
Címkék
Jubileumi mérkőzésen csap öszsze egymással a brazil és a svéd válogatott a londoni Emirates Stadionban, abból az alkalomból, hogy a két együttes ötven évvel ezelőtt a svédországi vb döntőjében mérkőzött meg, akkor a selecao győzött 5:2-re. A két gárda eddig 13-szor találkozott egymással, a brazilok nyolcszor nyertek, háromszor ikszeltek, kétszer kikaptak.

Dunga, a brazilok szövetségi ka pitánya talán már az olimpiára is gondolt, amikor összeállította csapata aktuális keretét. A 44 éves szakember inkább a fiataloknak szavazott bizalmat, ami nem meglepő annak fényében, hogy 2006-os regnálása óta konzekvensen mellőzi többek között a korábban alapembernek számító Ronaldót, Adrianót és Roberto Carlost – tegyük hozzá, a Milan támadója azóta megsérült, Adriano pedig nem igazolta, hogy helye lenne a tizenegyben. Ezúttal is van nagy kimaradó, Ronaldinho nem kapott meghívót, igaz, a Barcelona klasszisa az utóbbi időben elmaradt korábbi formájától, és sérüléssel is bajlódott; mellette Elano és Afonso Alves sem lép pályára Londonban.

Dunga a fentebb említettek ellenére cáfolta, hogy a rengeteg fiatal meghívásával az olimpiai csapattal kísérletezne.

„Fontos az olimpia, de a vébé a legjelentősebb futballesemény, ezért az ehhez hasonló felkészülési meccseken inkább a felnőttcsapat tagjaira számítok – mondta. – Ronaldinhóról csak annyit: nyerje vissza a formáját, a júniusi vébéselejtezőkön lesz rá majd igazán szükségünk. Egyébként lehetőséget szeretnék adni a Brazíliában futballozó játékosoknak is.”

Kaká sérülése miatt nem lehet ott a meccsen, őt Anderson (Manchester United) pótolhatja – a 19 éves játékos azt bizonygatta, képes pótolni az aranylabdást. „A Liverpool ellen kötetlenebb szerepkörben játszhattam, ez fekszik nekem igazán – jelentette ki a középpályás. – Remélem, a válogatottal megismételhetem a klubommal elért sikereket.”

A fiatalok közül Rafael Sóbis (Betis), Rafinha (Schalke) és Lucas Leiva (Liverpool) is letette már névjegyét Európában, de az Almeríában parádésan védő Diego Alves neve is ismerősen csenghet. Persze a legismertebb Alexandre Pato, aki első felnőttválogatott-mérkőzésén léphet pályára szerdán.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája