Jöhet a széria tizedik fejezete?

F. Z.F. Z.
2008.03.27. 00:32
Címkék

Az egyik fél az utolsó utáni szalmaszálba próbál belekapaszkodni, a másik pedig a sikerek hullámain lovagolva igyekszik meghosszabbítani nyerő szériáját a szerda esti Soproni sÖrdögök–Polaroid Lami-Véd Körmend férfibajnoki összecsapáson. Tekintve, hogy az élvonalban eddig gyakran születtek megdöbbentő győzelmek és vereségek, a soproni mérkőzésre sem lehet ráhúzni az „egyesélyes” jelzőt, még akkor sem, ha a pillanatnyi forma fix kettest prognosztizál. A Körmend zsinórban kilencedik bajnokiját nyerte meg, a szerdai vendéglátó viszont két győzelem mellett négyszer kikapott az elmúlt két hónapban. Hihetetlen sikersorozatuknak köszönhetően az év elején a felsőházi rájátszás szempontjából „eltemetett” vasi piros-feketék már hatodikak a tabellán, s ha folytatják remeklésüket, még az első négybe is bekerülhetnek. Krivacsevics Dragoljub, a Körmend edzője januári érkezése óta kisebbfajta csodát tett, ám a szerb tréner még mindig nem elégedett.

„Én csak az elvégzett munkában hiszek – mondta Krivacsevics. – Azért is sikerült ennyi meccset megnyernünk, mert mindig csak a következő feladatra koncentráltunk, s rengeteget dolgoztunk, elsősorban a védekezésünkön. Sopronban is nehéz meccsünk lesz, ellenfelünk a Dombóvár elleni hosszabbításos vereség során is bizonyította, remek csapat. Sokan már az első négyben látnak minket, de még a nyolc közötti helyünk sem biztos. Egyelőre nem foglalkozunk azzal, mi lenne, ha megnyernénk a hátralévő találkozóinkat, s ez esetben hányadikak lehetnénk. Kalkulálni és számolgatni is ráérünk még.”

A soproniaknak viszont más reményük nem maradt, mint a számolgatás alapján 33 ponttal megverni a Körmendet – mivel az ősszel 104–72-re kikaptak –, megnyerni a hátralévő három meccset, és remélni, hogy a vasiak valamennyi találkozójukat elveszítik. A soproni gárda ugyanis ebben az egy esetben kerülhet a felsőházba. Eléggé valószínűtlen, hogy bejön a matematikai esély, a hazaiak ennek ellenére apait-anyait beleadnak szerdán, mert azért akkor is nyerni szeretnének, ha nem jutnak a legjobb nyolcba.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
36 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
37 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
38 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája