Nem sikerült a reváns

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.03.27. 00:32
Címkék
A 2004-es finálé németországi „visszavágóján” a portugál válogatott nem bírt Görögországgal, pontosabban a remek napot kifogó Jorgosz Karagunisszal, aki mindkét gólját szabadrúgásból szerezte.

A düsseldorfi LTU Arenában ta lálkozott ismét a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokság döntőjének két résztvevője, Portugália és Görögország. Angelosz Hariszteasz, aki a 2004-es tornán a csoportmecscsek során (2–1 Görögországnak), majd a fináléban is beköszönt Ricardónak (1–0), ezúttal sem tétlenkedett: öt perc elteltével került először helyzetbe, akkor közeli fejesét a kapus hárította. Néhány percen belül lábbal is kísérletezett, de emelése célt tévesztett, majd – hogy bizonyítsa, az Eb-címvédő a barátságos meccseit is komolyan veszi – még az első negyedóra letelte előtt begyűjtött egy sárga lapot.

Ugyan a sértett Caneira megúszta a szabálytalanságot, Simao Sabrosa feliratkozott Cristiano Ronaldo, Nani, Maniche és Deco mellé a sérültek listájára, a kulcsjátékosait nélkülöző portugál csapat így kénytelen volt átengedni a kezdeményezést a görögöknek. Jorgosz Karagunisz élt is a lehetőséggel, 25 méteres lövései akadálytalanul vágódtak a kapu jobb felső sarkába – nem tévedés, a görög 10-es előbb egy állított labdából, majd legurítás után lőtt a pipába, Ricardónak esélyt sem adott a hárításra.

A Panathinaikosz 31 éves középpályása jelentősen javította válogatottbeli mérlegét, hiszen korábbi 63 fellépésén mindöszsze négy gólt szerzett.

A másik oldalon a Simaót váltó Joao Moutinho és Miguel Veloso jelentett veszélyt a kapura, ám a két fiatal játékos nem tudott túljárni Nikopolidisz eszén. Ez csak az egyetlen pályán lévő rutinos portugál támadónak, Nuno Gomesnek sikerült, aki a 76. percben szépített. Hogy sikerül-e visszavágni az újabb vereségért, az a sors (és a sorsolás) szeszélye folytán június 29-én, a bécsi Eb-döntőben derülhet csak ki – addig azonban hosszú út vezet még mindkét fél számára…

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája