Futballisták nélkül nincs csapat

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2008.03.28. 23:15
Címkék
Az egerszegi közönség már a szünetben is kifejezte nemtetszését, a mérkőzés után pedig zajos füttykoncert kísérte az öltözőbe a szlovénok elleni vereség (0–1) után levonuló magyar válogatott játékosait. Kár is lenne vitatni, ez a csapat nagyon régóta nem nyújtott ennyire gyenge teljesítményt. Ezt Várhidi Péter is elismeri, de a szövetségi kapitány a vele készült beszélgetésben hangsúlyozza, a kulcsjátékosok kiesésével a válogatott nem játszhatott a szokásos rendszerében, és a hiányzók pótlására kiszemelt futballisták nem képesek jó teljesítményre.

Hallotta, hogy a közönség kifütyülte csapatát?Hallotta, hogy a közönség kifütyülte csapatát?

Természetesen – hangzott Várhidi Péter rövid válasza.

Jogosan?

Azt kell mondanom, hogy igen. A csapat előrefelé katasztrofálisan játszott, a kombinatív futballból semmit sem mutatott be, a játékosok nem lőttek kapura, és nem vezettek agresszív támadásokat, tehát okkal számíthattunk elmarasztalásra. A válogatott nem viselte el, hogy éppen azok hiányoztak, akik megszabják játékunk fazonját és ritmusát. Esélyünk sem volt rá, hogy megismételjük mondjuk az olaszok elleni teljesítményt.

Ha már amúgy sem várhattuk a megszokott játékstílust, hazai pályán miért nem kezdett rögtön két támadóval, elkerülve ezzel a túlzott óvatosságot?

Azért, mert Buzsáky Ákos sérülten vállalta a játékot, és nem tudhattam, meddig bírja a pályán. Ha nekiesünk az ellenfélnek, és egyik középpályásunk sérült, óriási kockázatot vállalunk, hiszen keresztülszaladhatnak rajtunk a kontrákkal, ezt pedig nem akartam. Arra gondoltam, hogy a biztonságot szem előtt tartva kezdünk, és a második félidőt felpörgetjük. Így is még nulla nullánál váltottunk szerkezetet, tehát nem az eredmény után futottunk, és a cserékkel a támadójátékot kívántam javítani. A tervem másik oka az volt, hogy láttam, ez a csapat most nem kilencvenperces.

Ez hogy lehet?

Úgy, hogy a külföldi bajnokságokban feszített a tempó az Európa-bajnokság miatt, és ez szemlátomást megviselte a játékosokat, akik fáradtan érkeztek haza.

Ha méltányoljuk is a fáradtságot, a kulcsemberek kiesését, az összeszokottság hiányát, mihez kezdjünk azzal, hogy lényegében nem lőttünk kapura, kevés volt a pontos passz és indítás, s nem emlékszünk egyetlen jó cselre sem?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája