Győzelme helyszínére tér vissza Talmácsi

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.03.28. 23:15
Címkék
Három héttel a katari gyorsaságimotoros-idénynyitó után egyik kedvenc pályáján, Jerez de la Fronterában köszörülheti ki a – technikai hiba miatt esett – csorbát Talmácsi Gábor, a 125 köbcentis kategória címvédője. Tavaly legyőzte itt a hazai pályán versenyző spanyolokat, sőt a pályacsúcs is az övé. Előjelnek nem rossz!

A verseny. A Spanyol Nagydíj kétségtelenül a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik legfontosabb viadala. Nemcsak azért, mert a kísérleti éjszakai idénynyitó után ez lesz az első „igazi” verseny, hanem azért is, mert hagyományosan itt van a legtöbb néző (a három nap alatt több mint 200 ezer), ráadásul a mezőnynek ez szinte a második otthona, hiszen itt tesztelnek a legtöbbet a csapatok.

Izgalmas küzdelemnek nézünk elébe, mert akiknek valamiért nem sikerült jól az évadnyitó, most javíthatnak. Köztük Talmácsi Gábor, akinek négy körrel a katari viadal befutója előtt „megragadt” a motorja, így az éllovas pozíciójából viszszacsúszott a 12. helyre, ami azt jelenti (főleg a magyar magabiztosságát látva), hogy majdnem biztos győzelem úszott el. A nyolcadliteres címvédő szereti a jerezi pályát, és nagyon sokat tesztel rajta a csapatával. Ő tartja itt a pályacsúcsot, és tavaly az első szezonbeli győzelmét is itt aratta, úgyhogy az előzményekre nem lehet panasza.

S hogy mi a célja? Világbajnokként nem is lehet más, mint hogy a dobogó legfelső fokán pezsgőzzön vasárnap. Az ellenfelekről annyit: az első tapasztalatok alapján a brit tinédzserek (Scott Redding, Bradley Smith és Danny Webb) életveszélyesek, no és ott vannak még a tapasztaltabb spanyolok (Sergio Gadea és Joan Olive például), akik nem csak hazai pályán lephetik meg Talmácsit.

A magyart azonban nem kell félteni, nem ijedős fajta.

Ha már az esélyeseknél tartunk: a 250 köbcentiseknél is hatalmas a küzdelem. Legutóbb a kategóriaújonc Mattia Pasini megleckéztette a mezőnyt, úgyhogy Alvaro Bautista és a sorozat egyetlen magyar csapatánál, a Team Tóthnál versenyző Hector Barbera is revánsra készül. Tóth Imrének továbbra is a pontszerzés a célja.

A MotoGP-ben a legnagyobb favorit a ducatis címvédő Casey Stoner – a szakemberek azt várják, hogy most végre tényleg összecsaphat (akár test test elleni küzdelemben) a hétszeres világbajnok Valentino Rossival. A rutinos olasz mellett szól, hogy eddig hétszer nyert Jerezben, a szupergyors ausztrál mellett pedig az, hogy a mezőny legjobb motorján ül. Kérdés, Jerezben melyik számít többet...

Legfrissebb hírek

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
11 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
33 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
45 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
56 perce

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik