Loeb nagyon okos

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.03.30. 00:09
Címkék
Sebastien Loeb kényelmes előnnyel vezet az Argentin ralin (lapzártánkkor még két szakasz volt hátra a szombati versenynapból), és ez azt is jelenti, hogy nagy léptekkel halad idei harmadik vb-futamgyőzelme felé. A négyszeres világbajnokon kívül némi meglepetésre a két Subaru-pilóta áll dobogós helyen.

Túlzás lenne azt állítani, hogy az időjárás a kegyeibe fogadta az Argentin rali résztvevőit. A világbajnokság negyedik futamán reggelente rettenetes köd és sár van – a versenyzők nem különösebben rajonganak a gondolatért, hogy rossz látási viszonyok között kell versenyezniük. Arról már nem is beszélve, hogy az esőzés miatt a patakok folyókká duzzadtak, márpedig a raliautó nem motorcsónak!

Mégsem a víz volt az, ami miatt a legtöbben búcsúzni kényszerültek Argentínában, hanem a sziklák, amelyeket kiforgattak egymás elé a mezőny tagjai. Az első nap felénél még vezető Mikko Hirvonen is emiatt esett ki: autója elejével eltalált egy követ, ami kitépte a kerekét, és képtelen volt folytatni a küzdelmet. Pedig neki is viszonylag megnyugtató előnye volt az első kör után.

Kiesését követően a franciák négyszeres világbajnoka, Sebastien Loeb állt az élre, aki meg is tartotta vezető pozícióját a nap végéig. (Pontosabban a szombat esti – lapzártánk után véget érő – szuperspeciálisig biztosan.) Loeb tőle szokatlan módon a 17 közül csak négy szakaszt nyert meg, de példája is azt mutatja, itt nem elsősorban a gyorsaság számít, a megbízhatóság sokkal fontosabb.

Némi meglepetés, hogy az utóbbi években gyengélkedő Subaruk brillíroznak az autógyilkos pályákon – az Imprezák, úgy látszik, többet bírnak, mint riválisaik. A második helyen Petter Solberg száguld, a harmadikon pedig csapattársa, Chris Atkinson.

A második napon két nagy név búcsúzott: a pénteken bukás miatt kilenc percet veszítő Jari-Matti Latvala abba bukott bele, hogy csapata nem tudta időben megjavítani autója indítómotorját, míg Gigi Gallinak elektronikai problémái támadtak. Egy vízátfolyás után melegedni kezdett az autó, nem sokkal később pedig a gyorsasági szakasz közben Gallinak ki kellett nyitnia az ajtót, mert olyan füst volt a kocsiban, hogy nem kapott levegőt. Mindketten pontszerző pozícióból estek ki.

A záró napon három gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
22 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
43 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája