Nem csaka nevében Vadász

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.04.02. 01:15
Címkék
Klaas-Jan Huntelaar, az európai piac egyik legkeresettebb csatára a Heerenveen elleni duplájával elnapolta a holland bajnokavatást, emellett elmondhatja: az Eredivisie összes csapata ellen szerzett gólt.

Szombaton meg sem kellett várni a NEC–PSV mérkőzés lefújását, hogy kiderüljön, a holland bajnokavatásra még legalább egy hetet várni kell, hiszen az Ajax a duplázó KlaasJan Huntelaar vezérletével 4–2re megverte a Heerenveent, és látótávolságon belül maradt az éllovashoz képest. A neve és kapu előtti viselkedése alapján a The Hunter (Vadász) becenévvel illetett csatár az Abe Lenstra Stadionban fejjel, majd Luís Suárez passzából lábbal is eredményes volt, és teljessé tette gyűjteményét: jelenleg nincs az élvonalban olyan csapat, amelynek ne talált volna a kapujába. (Mostani együttesének még a Heerenveen játékosaként köszönt be utolsó meccsén, 2005 decemberében.)

Pedig nem volt mindig egyértelmű, hogy róla mint a XXI. század elejének egyik nagy gólgyárosáról beszélünk, hiszen karrierje első két évében balhátvédet, balszélsőt, támadó középpályást és kapust is játszott, centerként csak a harmadik évben próbálták ki. Utána már nem lehetett hátravonni…

A De Graafschap C1-es utánpótláscsapatában húsz meccsen szerzett 33 góllal tette le névjegyét, a B1-ben 31 találattal már gólkirály lett (1999–2000), el is vitte a PSV. Itt, az A1-ben az Eredivisie legeredményesebb játékosa (311 gól), Willy van der Kuijlen keze alatt pallérozódott (23 mérkőzés, 26 gól), majd 2002 őszén a felnőttek között is bemutatkozott. Akkor játszott először és utoljára a PSV-ben, aztán a De Graafschapban is „megbukott” (9 meccs, 0 gól), hogy aztán az AGOOV Apeldoornban megkezdje máig tartó szárnyalását. A 2003–04-es idény óta még egyszer sem szerzett 16 gólnál kevesebbet (sorrendben 26, 16, 33 és 21 gólig jutott) a bajnokságban. Egyéni csúcsa eddig a 2005–2006-os szezonban jegyzett 33 gól (ebből 17-et szerzett a Heerenveen, 16-ot az Ajax játékosaként), de ezt az idén felülmúlhatja. Három meccsel a zárás előtt 29-nél jár, de ez lehetne 30 is, ha az egyik gólját nem a sorfalban álló Edson Braafheid öngóljának könyveli el a holland szövetség.

Az Aranycipőt ugyanakkor legfeljebb a régi szabályok szerint szerezhetné meg, mert az angol (Cristiano Ronaldo) és a spanyol (Luís Fabiano) bajnokság szorzója is kettes, a hollandé viszont másfeles. Különösen az előtte 8.5 ponttal vezető portugál előnye tűnik behozhatatlannak, főleg úgy, hogy az éllovasra még több mint kétszer annyi mérkőzés vár. Így aztán Huntelaar egyelőre kénytelen beérni olyan „elismerésekkel”, mint az Emirates Stadion első gólszerzője (Dennis Bergkamp búcsúmeccsén talált be az Arsenalnak), az elmúlt csaknem három évtized legjobb holland válogatott debütánsa (2006 nyarán két góllal kezdett az írek ellen, előtte Dirk Nanninga mutatkozott be duplával, még 1978ban), a holland U21-es válogatott gólrekordere (18) vagy a 2006-ban kiérdemelt világ legjobb góllövője (34) cím. Aztán jövőre jöhet az Aranycipő is, például a Manchester United, a Chelsea vagy a Real Madrid dresszében.

Legfrissebb hírek

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
10 perce

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
19 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
21 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
22 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
32 perce

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
41 perce

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik