Texasi sikerszéria

F. Z.F. Z.
2008.04.02. 01:15
Címkék

Március 17-én 93–91-re kika pott hazai parketten a San Antonio Spurs a Boston Celticstől, s mivel ez a vereség sorozatban a negyedik volt, a „sarkantyúsok” hívei megkongatták a vészharangot. Az NBA címvédője rossz passzban volt ekkortájt, s a Nyugati főcsoport kiegyensúlyozottságát tekintve még a rájátszás is veszélybe került. Gregg Popovich legénysége ezután összekapta magát, s miután vasárnap éjszaka 109–88ra „legyalulta” a Houston Rockets együttesét, a gárda hétmeccsesre nyújtotta győzelmi szériáját. A texasiak ezzel elérték 51. sikerüket 23 vereség mellett, s felkúsztak a konferencia második helyére, az 50 győzelmet és 22 zakót számláló New Orleans Hornets mögé. Mögöttük hatalmas a tülekedés, amelynek a kárvallottja egyelőre a Dallas Mavericks. A Dirk Nowitzkit határozatlan időre elveszítő – a német erőcsatár több mint egy hete a bokáját ficamította ki – csapat a Golden State Warriorstól kapott ki (114–104re), s került kínos helyzetbe, hiszen legyőzője és a Denver Nuggets is beérte (mindhárom csapat mutatója 45/28), vagyis a 2006-os nagydöntős rájátszásbeli részvétele is kétségessé vált. Az alapszakaszból hátralévő kilenc meccs zömét meg kell nyernie a Dallasnak, hogy a playoffot ne csak televízióban követhessék Nowitzkiék…

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
37 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
37 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
39 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája