Báder Márton megtáltosodott

F. Z.F. Z.
2008.04.05. 00:00
Címkék

Még egy hónapja sincsen, hogy Báder Márton a cseh BK Prostejovhoz szerződött azután, hogy február elején távozott a görög Panelliniosztól, s máris csúcsforma közeli állapotba került. A 27 éves center Csehországba érkezésekor éppen túl volt hónapokon át tartó deréksérülésén, és úgy tűnik, a görögöknél még a játékban őt hátráltató fájdalom már a múlté, s a 212 centis válogatott játékos régi önmagát idézően pattogtat új csapatában. A Prostejov a legutóbbi bajnoki fordulóban az élvonal sereghajtóját, az Ústí nad Labemet fogadta, s érvényesítve a papírformát 99–53-ra nyert.

Báder a sikerből alaposan kivette részét, a meccs legeredményesebb játékosa lett 23 pontjával, amelyet imponáló mutatókkal ért el. A magyar center kezdőként 26 percet volt pályán, 13 mezőnykísérletéből 11-et értékesített, két büntetőjéből egyet bevágott, s emellett leszedett tíz lepattanót is.

„Nem nagy dolog ez, de ettől még örülök, hogy végre olyan teljesítményt nyújtottam, amilyet vártak, várnak tőlem – fogalmazott Báder. – Az elmúlt három meccsen már kezdő voltam, ami jót tett az önbizalmamnak.

Igazából nincs különösebb titka, hogy mitől lendültem játékba, de úgy érzem, mindössze annyi történt, hogy az előző három hónap hányattatásai, a sérülések, a meccshiány és a klubváltás után most értem utol magam fizikailag és szellemileg. Lassan kezd összecsiszolódni a csapat, s én is egyre jobban érzem magam.”

Báder azt is elmondta, hogy remek viszonyba került a gárda cseh irányítójával, a Pakson is megforduló Ján Pavlíkkal, akinek magyar felesége van. A csapat szerb és bosnyák légiósaival is jól megértik egymást, gyakran járnak együtt vacsorázni és kávézni, ez segíti a beilleszkedését. Sőt Sztojan Ivkovics, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is meglátogatta már egyszer, ami különösen jólesett a centernek.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
34 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
35 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
37 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája