Tizennyolc érmet várnak

MTI MTIMTI MTI
2008.04.10. 01:58
Címkék

A magyar versenysport visszaesése folyamatos, Athén óta egyharmadával kevesebb az igazolt sportolók száma, így a pekingi olimpián öt-hat arany és összesen 18 érem várható a magyar versenyzőktől – hangzott el a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) szerdai konferenciáján. Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója elmondta, ugyanannyi állami pénzt fordíthattak az olimpiai felkészülésre, mint négy éve, egyedül a cselgáncsozóknak sikerült több kvótát szerezniük, mint Athén előtt. A tavalyi világversenyek alapján Magyarország a 1011. a világon, csakhogy eközben a legtöbb ország inkább az olimpiai kvalifikációra helyezte a hangsúlyt az elmúlt évben. Molnár Zoltán megjegyezte, a magyar csapat teljesítménye a legutóbbi négy nyári olimpia alatt az érmeket tekintve 24, az olimpiai pontok alapján 23 százalékkal esett vissza. Eddig 142 sportoló harcolta ki a pekingi részvételt, így a magyar csapat létszáma 160-170 lehet – Athénban több mint 200-an indultak. Tőlük, a MOB-igazgató szerint, összesen 18 érem, 130 olimpiai pont várható, amellyel a legjobb húsz ország közé lehet kerülni.

Legfrissebb hírek

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2 perce

Supermoto-vb: Bereczki Dávid két futamot nyert Olaszországban, és itthon lehet Európa-bajnok

Egyéb autó-motor
7 perce

Világsztárok juttatják kapu elé a labdát, de ki lesz a befejező csatár? – íme, a német válogatott várható vb-kezdőcsapata

Foci vb 2026
13 perce

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
30 perce

Erste Liga: Jared Van Wormer marad Brassóban

Jégkorong
48 perce

Nem engedték be az Egyesült Államokba Afrika legjobb játékvezetőjét

Foci vb 2026
52 perce

Serie A: Fabio Grosso a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik