Elfogadott alamizsna

Krutzler Eszter nemegyszer jellemezte magát makacsként és önfejűként. Most is bizonyítja.Míg az athéni olimpián részt vevő többi súlyemelő szép egymásutánban elhagyta a sportág süllyedő hajóját, ő tavaly – immár egy kisfiú édesanyjaként – visszatért a fedélzetre. Az sem vette el a kedvét, hogy a franciaországi Európa-bajnokságon csak egy, mindkét fogásnemben értékelhető eredményt elérő vetélytársat győzött le, és mindössze a 14. helyen végzett. Nem szontyolodott el, nem olvasztatta be a rudakat és a tárcsákat – emel rendületlenül. Olimpiai és világbajnoki ezüstérmesként, amolyan utolsó mohikánként részt kér a szenvedésből és a sportágnak büntetésből osztott alamizsnából.Az athéni doppingesetek miatt hatalmas léket kapó hajót nem nyelte el teljesen a tenger, látszik még belőle valami. A legénység és a személyzet megfogyatkozott, mentőövek imitt-amott repülnek a hajótest felé. Aki maradt, meri a vizet, tömögeti a lyukat. Sziszifuszi munkával, kevesebb erővel az izmokban, azzal a tudattal, hogy nekik babér nem terem. Fegyelmezetten igazodnak a nulla tolerancia elvéhez. Tudomásul veszik, hogy ha megszakadnak is, súlycsoporttól függően, húsz, harminc, negyven, ötven vagy még több kilóval kevesebbre képesek vetélytársaiknál. Angyali nyugalommal tűrik, hogy legfeljebb a középmezőnybe férkőznek be, és olykor az is becsülendő, ha a világbajnokságon néhány rivális mögöttük végez a mamutmezőnyben. Olimpiai kvóta egy sincs, legutóbb nyolc is volt. A többi országnak most is nagyjából ugyanannyi van, mint 2004-ben. Hogy nem valami magyar génhiba az ok, az egyszer biztos. Az elmúlt nagy versenyek eredményeit vizslatva inkább magyarázat: kevésbé vagyunk egyenlőek az egyenlőek között.Krutzler Eszter mindenesetre makacsul fegyelmezett. Mintha titkolná érzelmeit, angyali nyugalommal mesél az esetleges csodáról és Pekingről, arról, hogy a korábban kisujjal megemelt két mázsa felnyalábolása a boldogság netovábbja. Elfogadni az alamizsnát – megalázó helyzet.