Makrancos állatok

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2008.04.13. 00:58
Címkék

A spanyol fővárosban zajló öttusa Világkupa-verseny női döntőjének első három száma után a legkevésbé sem volt meglepő, hogy a lövészetben és úszásban remeklő, a vívóteremben megbízhatóan teljesítő Vörös Zsuzsanna vezette a mezőnyt. A lovaglásban azonban egy verseny erejéig visszaköszönt a tavalyi balszerencse-sorozat. A lósorsolás – amely nem ment túl jól a spanyoloknak, egyórás csúszás lett belőle – nem jött össze az olimpiai bajnoknak. Lova többször ellenszegült, ezért Vörös összetettben nagyon visszaesett, a 25. helyen zárta a versenyt. A legjobb magyar a 11. helyen végző Máthé Vivien lett, aki a lövészet után a 29. helyről kezdte meg a felzárkózást. A két fiatalnak, Tóth Adriennek és Gyenesei Leilának nemigen ment az erős vívómezőnyben, Tóthnak a lovaspályán is akadtak gondjai. Gyenesei végül a 22., Tóth a 27. helyen kötött ki. Vasárnap a férfidöntő következik a selejtezőből kieső Horváth Viktor nélkül, Balogh Gáborral, Tibolya Péterrel és Kasza Róberttel.

Legfrissebb hírek

Nem fogott kezett Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán

Tenisz
12 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
16 perce

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
25 perce

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
30 perce

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
50 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
53 perce

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
54 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik