„Bemutatkozó beszélgetésre jöttem”

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2008.04.20. 00:54
Címkék

A „Ki legyen a magyar szövetségi kapitány?” – című szappanopera során szinte naponta érkeznek információk arról, hogy Kisteleki István, az MLSZ elnöke éppen kit környékezett meg. A nagy információhalmazból egyet azonban más források is megerősítettek, ez úgy szólt, hogy a szövetség első embere péntek este tárgyal Erwin Koemannal, az 1988-ban Európa-bajnokságot nyerő egykori holland klaszszissal. Kis utánjárással sikerült kideríteni, hogy a szakember az esti, amszterdami géppel érkezik, és amikor erre rákérdeztünk a szövetség illetékeseinél, Szabó László kommunikációs igazgató előbb azt mondta, semmit sem tud, majd kevéssel az edző érkezése előtt azt közölte, hogy az MLSZ valóban megbeszéléseket folytat Erwin Koemannal. A holland edző menedzsere társaságában este nyolckor lépett ki a Ferihegyi repülőtér utasfogadójába. Roppant kedvesen mosolygott, amikor megszólítottuk, ám a társaságában levő kísérője zordabbnak bizonyult, s határozottan közölte, hogy nem nyilatkoznak. Ám amíg ő elment taxit szerezni, sikerült néhány mondatot váltanunk Erwin Koemannal.

Mit tud a magyar labdarúgásról, és azon belül a válogatottról?

Sokat – felelte mosolyogva.

Mégis, mondana néhány játékost?

Nagyon sok olyan magyar futballistát ismerek, ha nem is személyesen, akik az európai topligák valamelyikében játszanak. Neveket most nem szeretnék mondani, amúgy is csak bemutatkozó beszélgetésre jöttem Budapestre, felesleges bármilyen konkrétumról beszélni.

Megjött a taxi, Erwin Koeman udvariasan elköszönt, majd elindult a városba, ahol Kisteleki István várt rá. A sofőr valószínűleg nem is tudta, hogy talán az új szövetségi kapitányt fuvarozta szállodájába.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája