Lendületben Beckham és Donovan

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.04.22. 00:18
Címkék

David Beckhamnek és Landon Donovannek köszönhetően kétszer is egyenlíteni tudott a Los Angeles Galaxy, amely hazai pályán játszott 2–2-s döntetlent a Houston Dynamo együttesével. Bár Donovan szerezte mindkét gólt, a két gólpasszt kiosztó Beckham is kivette a részét a döntetlenből. A legutóbbi szezonban többször is sérüléssel bajlódó angol már teljesen egészséges, a kaliforniai csapat húzóembere lett, s most elmondta, neki nem a gólszerzés a legfőbb feladata. „Mindig is hangsúlyoztam, hogy nekem az előkészítésben kell jeleskednem – így Beckham. – Landonnak sokat jelentett a két gól, ami természetes, hiszen a támadók minél többször szeretnék bevenni az ellenfél kapuját. Ezért is örülök, hogy sikerült boldoggá tennem.” Ruud Gullit vezetőedző is kiemelte a mérkőzés két főszereplőjét, akik szerinte igazi vezérként viselkedtek. A holland tréner elmondta, a páros folyamatosan űzte-hajtotta a csapat többi tagját, és ez is szerepet játszott abban, hogy a gyengébb első félidő után sikerült pontot menteniük. Négy fordulót követően a Galaxy a hétcsapatos Nyugati konferencia ötödik helyén áll négy ponttal lemaradva az élen álló FC Dallastól. A Keleti főcsoportot a Claudio Lópezzel felálló Kansas City Wizards vezeti.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
11 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
33 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
35 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
42 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
56 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája