Nehéz erőpróbák előtt

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.04.22. 00:18
Címkék

Az idei első tétmérkőzésére készül a női válogatott. Szerdán Miskolcon, a DVTK-stadionban 13 órai kezdéssel Írország ellen vív Eb-selejtezőt a csapat, amely eddig nem szerepelt fényesen a 2. csoportban, egy ponttal az utolsó helyen szerénykedik. A válogatott bő kerete a múlt héten három napot Győrben töltött, és három felkészülési meccsen is pályára lépett.

„Minden elismerésem a játékosoké, hogy munkahelyi és iskolai elfoglaltságaik ellenére részt tudtak venni az összetartáson – mondta Vágó Attila szövetségi edző. – A válogatott játékosok formája elsősorban a klubokban folyó szakmai munkán múlik, de amíg nem következik be minőségi változás, nem lesz több női csapat és futballista, nehéz előrelépni. Az alaptaktikánkat így is sikerült begyakorolnunk, a keretben a jelenleg legjobb formában lévő játékosok szerepelnek.”

Tavaly áprilisban Írországban az együttes 2–1-es vereséget szenvedett, akkor döntőnek bizonyult, hogy a csapat egyik legjobbja, Nagy Anett térdszalagszakadást szenvedett. Hosszú rehabilitáció után most ismét a válogatott rendelkezésére állhat. Tálosi Szabina és Ferencsik Evelin azonban kisebb sérüléssel bajlódik, kérdéses, hogy pályára tudnak-e lépni Diósgyőrben.

„Írországban szoros meccset játszottunk, megvan a remény arra, hogy hazai környezetben, maximális erőbedobással küzdve tovább gyarapítsuk pontjaink számát. A legnagyobb fejtörést az jelenti, hogy a középső védő posztján ki pótolja a válogatottól elbúcsúzott Paraoánu Arankát, ugyanis Tálosi Szabina játéka egyelőre kérdéses” – kesergett Vágó Attila.

A magyar válogatott a Szvorda – Kanta, Tálosi (Gáspár), Sümegi, Szekér – Benkő, Smuczer – Jakabfi, Pádár, Gál T. (Ferencsik) – Nagy A. összeállításban lép pályára, a kispadon Szőcs, Stefán, Szeitl, Tóth G. és Fogl foglal helyet.

Romániába készül U19-es válogatott. A középdöntő 3. csoportjából korábban továbbjutó magyar válogatott a Bukarestben rendezendő minitornán vesz részt, Románia, Oroszország és Németország ellen lép pályára.

„Nehéz csoportba kerültünk, a németek az Európa-bajnokok, és lényegében ezzel a csapatukkal legutóbb U20-as vébét nyertek, vagyis a továbbjutást érő első hely favoritjai. Reálisan nézve az esélyeket már a második hely megszerzése is óriási bravúr lenne” – vélekedett Markó Edina szövetségi edző.

A magyar U19-es válogatott csütörtökön a románokkal, szombaton az oroszokkal és jövő kedden a németekkel játszik.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
4 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
5 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik