Kis híján elrepültek

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.04.25. 00:55
Címkék
Ugratók, repülő motorok, autók és kamionok – ez volt a menü csütörtökön a KözépEurópa-ralin, s a napnak több „vezéráldozata” is volt. A két legnagyobb: Giniel De Villiers (ötöt bukfencezett) és Nasszer Al-Attijah (motorhibája volt). Élesedik a küzdelem, a legjobb magyar továbbra is Szalay Balázs (autó), Nagy Péter (motor) és Darázsi Zsolt (kamion).

A Touareg ötöt bukfencezett, mielőtt megállt. Jóformán nem maradt ép eleme, Giniel De Villiers és navigátora azonban néhány véraláfutással és zúzódással megúszta. A dél-afrikai pilóta negyedik fokozatban, 130 kilométer per órás sebességnél bukott orra, és fordult át egy ugratón, amelyet kevésbé veszélyesnek ítélt meg az itiner készítője, mint amilyen valójában volt. „Aki felírta ezt a pályát, nem tudta megítélni, milyen gyorsan megyünk majd” – mondta Joan Roma, aki szintén többet tartózkodott a levegőben, mint a szilárd talajon. (A menők közül egyébként Nasszer Al-Attijahnak megállt a motorja, Robby Gordon autójának pedig kitört a kereke…)

Az éllovas Stéphane Peterhansel délelőtt defektet kapott, aminek következtében Carlos Sainz egy szelektív erejéig átvette az összetettbeli vezetést, ez azonban csak néhány órán keresztül tartott, mert délután a francia visszavágott. Megnyerte a szakaszt, és újra az élre állt.

Ez volt a Közép-Európa-rali eddigi leghosszabb napja a szelektív szakaszok tekintetében – ami lehetőséget adott a versenyzőknek arra, hogy különbségeket kovácsoljanak.

A magyarok közül a két szakasz összesített eredménye alapján ezen a napon is Palik László volt a leggyorsabb – ráadásul produkált egy amerikai szuperprodukcióba illő jelenetet: másodpercekig haladt két keréken, miután egy kőben megakadt az autója. Alaposan ráijesztett saját magára, utóbb azonban már azon viccelődött, tán nem ártana a Nissan alján is matricákat elhelyezni…

Az összetettben továbbra is Szalay Balázs áll a legjobb pozícióban, sőt még javítania is sikerült, úgyhogy most már tényleg szorosan felzárkózott a gyári pilóták mögé (ahogy eredetileg tervezte), a 12. helyre. Pedig volt gondja bőven, az első szakaszon elszakadt az autójában az ékszíj (csakúgy, mint a kétszeres magyar bajnok Kis Sándornak), a másodikon pedig Palik porhatárán autózott vagy 30 kilométert.

„Nem az ő hibája volt, hogy nem tudtuk megelőzni, a por miatt nem tudtunk közel kerülni hozzá” – mondta Szalay.

A nap kalandja Liszi László nevéhez fűződik, akinek 120 kilométer per órás sebességnél a kezében maradt a kormány – csoda, hogy egyáltalán talpon maradt az autó. Miután szerencsésen megálltak, két villáskulcsot kötöztek az ominózus alkatrész helyére, azt tekergette a pilóta viszonylag nagy szenvedések árán. A lényeg azonban az, hogy a sebtében fabrikált kormánnyal eljutottak a célig. A motoros Nagy Péter azon kevesek közé tartozott, akik szerdán nem kaptak egyórás büntetést ellenőrző pont kihagyása miatt, így az összetettben is jelentősen felzárkózott – már a 28. helyen áll. Tetszenek neki a hosszú szakaszok, és a hosszú táv sem viseli meg, nem véletlen, hogy élete első és eddig egyetlen Dakarján célba tudott érni.

Kamionosaink is a következő sivatagi show-ra hangolnak: a részeredmények azt mutatják, elég sikeresen. „A MAN olyan

könnyedén vette a bukkanókat, mintha ott sem lettek volna” –

mondta az összetettben a legjobban álló Darázsi Zsolt, miközben navigátora, Bahor Bea a kulcscsontjánál keletkezett jókora púpot dörzsölgette sziszegve.

No igen, az ugrálásnak ára van. Ráadásul pénteken a helyzet tovább élesedik.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
31 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
34 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
34 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
45 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája