Világbajnokságot rendeznének

K. E.K. E.
2008.04.28. 00:07
Címkék

Egyhangú szavazással újabb öt évre Gyárfás Tamást választották meg a Magyar Úszószövetség elnökének, s újabb ciklusra kapott megbízást Ruza József főtitkár, Kiss László szövetségi kapitány, valamint Darnyi Tamás és Sárdi Istvánné alelnök is. A vasárnapi közgyűlésen az elnökség tiszteletbeli tagjává választották Kovács Ágnes olimpiai bajnokot és Salamon Ferencet, a LEN örökös és tiszteletbeli tagját, illetve – egyedülálló módon – másik kilenc új tiszteletbeli tagja is van a testületnek: kilenc, a gazdasági életben meghatározó szerepet betöltő cég képviselőinek személyében.

A választások mellett a közgyűlés döntött arról, hogy a korábban megrendezett három sikeres Európa-bajnokság után arra ösztönzik a jövőben a kormányt, hogy megfelelő infrastrukturális feltételeket teremtve járuljon hozzá egy világbajnokság megrendezéséhez.

„A LEN felhatalmazott arra, hogy a közgyűlésen tolmácsoljam elismerésüket a három sikeres kontinensviadal kapcsán – mondta Gyárfás Tamás. – Ez ügyben beszéltem a vízilabdázókkal, ők is támogatják az elképzelést. A világbajnoki rendezéshez fedett uszodára lesz szükség, hiszen ma már arrafelé haladunk, hogy világversenyt nem lehet nyitott medencében megrendezni. Az elbukott magyar-horvát labdarúgó Eb-pályázat szervezőbizottságának elnökeként tisztában vagyok azzal, hogy az úszóvébé költségvetése nagyságrendekkel alacsonyabb lenne, mint a labdarúgó Európa-bajnokságé lett volna, márpedig utóbbira megvolt a kormányzati fedezet. És míg a foci esetében az is szempont volt, hogy a válogatott a rendező jogán ott lett volna a kontinens legjobb tizenhat csapata között, addig a vízilabdázók a világbajnoki címért vetélkedhetnének. És hogy haza is beszéljek... Van nekünk egy Cseh Lászlónk, egy Gyurta Danink, egy Kovács Emesénk, nekik és társaiknak hatalmas motivációt jelenthet egy magyar rendezésű vébé, és itt elég, ha csak Cseh Laci két debreceni világcsúcsára utalok. “

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
5 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
20 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
29 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
38 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
40 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
47 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
58 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája