A taktika döntött

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.04.29. 17:39
Címkék
A Wossala György, Vezér Károly, Németh Péter trió jó néhány sikeres versenyt tudhat maga mögött, itthon azonban nem sikerült sem Eb-t, sem vb-t nyernie. Egészen az elmúlt hét végéig. A balatonfüredi soling Európa-bajnokságon ugyanis hatalmas taktikai csatában győzött.

Végre megtört az „átok”, és itthon is nyertek. Végre megtört az „átok”, és itthon is nyertek.

Örülünk is nagyon. Eddig mindig az volt az alibink, hogy aktívan részt vettünk a szervezésben, mi törődtünk az ellenfelek gondjaival is, így nem tudtunk magunkra figyelni. Most azonban szerencsére nem kell kibúvókat keresnünk, hiszen nyertünk.

A taktikában számított a hazai pálya előnye?

Maradjunk annyiban, nem vált hátrányunkra, hogy ismerjük a Balatont. Persze azért az is előfordult, hogy épp a tapasztalataink csaltak meg minket. Az első napon három futamot rendeztek, és mi elkövettünk egy viszonylag súlyos taktikai hibát. Az ominózus futamon északnyugati szelünk volt, és ilyenkor általában nyugatról szokott megjönni a szél, úgyhogy amikor a többiek elmentek kelet felé, mi a másik irányt választottuk. Ez volt a százból az egyetlen alkalom, amikor persze keletről fújt a szél…

Mi volt a siker titka ezen a viadalon?

A jó csapatmunka. A solingban rengeteg technikai manővert kell végrehajtani, és ezek során nagyon sokat számít, hogy az egyik csapattársammal hat, a másikkal tíz éve versenyzünk együtt, ismerjük egymás gondolatát is. A mozdulatok már-már reflexszerűek, ha álmunkból felkeltenek bennünket, akkor is simán végrehajtjuk őket. És egyegy ilyen manőverrel akár tíz-tizenöt méter előnyt is lehet szerezni, ami nagyon sok…

A technikai háttér mennyit számít?

Ebben az osztályban milliméterre és grammra azonosak a hajók paraméterei, és ezt szigorúan ellenőrzik, úgyhogy szinte minden a versenyzőkön múlik.

Melyik volt a kedvenc napja a viadalon?

A névnapomon, vagyis csütörtökön megnyertük az aznapi egyetlen futamot, és ezt afféle ajándéknak tekintettem. De egyébként is nagyon élveztem a küzdelmet, hiszen a hosszú téli szünet után végre újra elkezdődött a szezon.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik