Elődöntős az alapszakaszgyőztes

Horváth ZoltánHorváth Zoltán
2008.05.07. 00:37
Címkék
Hatalmas előnyét kis híján elpackázta a Falco, amely a hajrában újítani tudott, harmadszor is legyőzte a Nyíregyházát, és bejutott az elődöntőbe.

Több mint jó dolguk van ma napság a Falco KC kosarasainak, valamint a Haladás focistáinak, mindkét gárda játékosait szabályosan a tenyerükön hordozzák a szombathelyi szurkolók. Ezen, ha jobban belegondolunk, nincs is mit csodálkozni, ugyanis mindkét csapat harcban áll a bajnoki aranyéremért.

Így aztán hétköznap ide vagy oda, ezúttal is több mint két és fél ezren figyelték az Aréna Savariában a melegítő csapatokat, és örömmel konstatálták, hogy Jara Rubin Doyne a társai között pattogtat, azaz nem lett eltiltás a következménye az amerikai hátvéd nyíregyházi kiállításának. A szombathelyi drukkerek jókedvét fokozta, hogy Váradi Kornél felépült betegségéből, így aztán a Falco a legerősebb keretével várhatta a csata harmadik felvonását. Ugyanezt korántsem lehetett elmondani a nyírségiekről, a combsérüléssel bajlódó amerikai Gary Buchanan ugyanis el sem utazott a vasi megyeszékhelyre. Így viszont senkit sem lepett meg, hogy a hazaiak kezdték sokkal jobban a találkozót: a 4. perc derekán már kerek tízessel jártak előbbre a vasiak. Déri Csaba rögtön maga köré is gyűjtötte tanítványait. Tanácsait főként a szlovén Brane Savic vette komolyan, a röpke pihenőt követően villámgyorsan szórt két triplát, így aztán alaposan megcsappant a vasiak néhány pillanattal korábban tetemesnek mondható előnye. Az NYKK játékmestere aztán olyannyira elkapta a fonalat, hogy az első etap végéig tucatnyi pontot termelt, ezzel pedig látótávolságon belül tartotta csapatát. A második felvonás elején viszont a litván Arnas Kazlauskas találataira alapozva 11–2-es szakaszt száguldott a Falco, és ismét állva hagyta a vendégeket. Mielőtt még elhitték volna Kálmánék, hogy a bab is hús, jött három nyírségi tripla, így aztán „csak” 14 ponttal mentek a vasiak az első félidő végén.

A harmadik tíz percet, akárcsak az előző kettőt, Falco-pontok vezették be, így aztán a 23. perc kezdetén már hússzal vezettek a hazaiak. A 73–53-as előny túlságosan is megnyugtatta a vasiakat, és mire felocsúdtak szendergésükből, már 77–73-at mutatott az eredményjelző, azaz 20–4-es rohamot repesztettek Sitku Ernőék. Sőt a 29. percben Savic ötödik triplájával 81–78-ra már a vendégek vezettek. Kazlauskas már-már szokásosnak mondható hármasával aztán a Falco 87–86-nál vette viszsza a vezetést a 34. percben, néhány másodperccel később pedig kipontozódott Sitku, és ezt a hendikeppet már nem bírta el az amúgy is tartalékos NYKK. Így végül, ha nehezen is, nyert a Falco, és biztosította helyét a legjobb négy között.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
10 perce

Kiesett a női verseny második kiemeltje Wimbledonban

Tenisz
10 perce

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
27 perce

F1, Brit Nagydíj, időmérő

F1
34 perce

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
45 perce

A torontói Fradiról is beszélgettünk a helyi magyar közösség egyik szervezőjével

Foci vb 2026
46 perce

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott be a döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
58 perce

Hugo Sánchez szerint Mexikó legyőzi Angliát a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik