Los Angeles-i fieszta

F. Z.F. Z.
2008.05.09. 02:44
Címkék

Karneváli atmoszférában szerezte meg második győzelmét a Utah Jazz ellen a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi bajnokság Nyugati főcsoportjának elődöntőjében. A 120–110-es hazai sikerrel véget érő meccs előtt David Stern, az NBA első számú vezetője átadta az alapszakasz legjobbjának (MVP) választott Kobe Bryantnek a Maurice Podoloffról, az NBA első elnökéről elnevezett trófeát. E bevezetés szenzációs hangulatot teremtett a Staples Centerben, ahol a 18 997 néző a találkozó során többször is éltette a győztest. Bryant most sem okozott csalódást, 34 pontot szórt, leszedett nyolc lepattanót és kiosztott hat gólpasszt. A Utah az egész ligában idénycsúcsnak számító 101-szer dobott kosárra, mindhiába, mert a „csak” 68-szor kísérletező Lakers játékosai pontosabban céloztak.

Keleten szépített az Orlando a Detroit ellen, elsősorban annak köszönhetően, hogy Rashard Lewis rájátszásbeli karriercsúcsot érően termelte a pontokat, míg a Pistonsnál kidőlt Chauncey Billups. A Magic 28 éves hátvédje 33 pontot dobott a hazaiak 111–86-ra megnyert meccsén, miközben a vendégek már a negyedik percben elveszítették karmesterüket. A 2004-es nagydöntő legértékesebb játékosa combizomhúzódást szenvedett, s kérdéses szereplése a szombati, negyedik mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája