Negyedszer is Internazionale–Roma

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.05.09. 02:44
Címkék

A történelem az Olasz Kupában is ismétli önmagát, hiszen sorozatban negyedszer rendeznek Roma–Internazionale döntőt. A 2004–2005-ös és a 2005– 2006-os kiírásban a milánóiak, legutóbb viszont a „farkasok” diadalmaskodtak, mégpedig 7–4-s összesítéssel.

A fővárosiak az első mérkőzésen kiharcolt 1–0-s győzelem ellenére sem engedtek ki a Catania otthonában, és az első félidő elején egyértelmű fölényben játszottak. Aki esetleg nem szereti az olasz futballt, a mérkőzés első húsz perce láttán sem szeretett bele. Ezt követően szerencsére felgyorsultak az események, a 27. percben Alberto Aquilani értékesítette higgadtan a Mirko Vucsinics buktatásáért megítélt büntetőt, amelyre két percen belül válaszoltak a hazaiak: Giuseppe Mascara szabadrúgását Cristian Silvestri fejelte szép mozdulattal a római kapu bal alsó sarkába. A gól felrázta a Cataniát, amely a fordulás után sem vett vissza, de még két gólt kellett volna szereznie a döntőbe jutáshoz. Ez nem volt benne a vendéglátók játékában, ráadásul a Roma kis híján újra vezetést szerzett, de Simone Perrotta fejesénél a léc kisegítette Albano Bizzarri kapust, így végül 1–1-es döntetlennel és fővárosi ünneppel zárult az összecsapás.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
14 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
36 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
37 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
45 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
58 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája