Folytatódhat a mágia

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.05.19. 00:54
Címkék

51. Igazi nyerőszám. Vernard Hollins értékszámát jelzi a három nyert mérkőzésig tartó elődöntő első, szolnoki találkozója után. Dobóteljesítmény: 14/21 a mezőnyből (7/10 dupla, 7/11 tripla), 11/16 a büntetővonalról. Összesen 64 százalékos eredményességi mutató (46/21 pont). A Körmend arra készült szerdán Szolnokon, hogy az amerikai bedobó ne törjön be a palánk alá. Kintről dobhat, gondolták – addig onnan nem igazán tűnt veszélyesnek. Viszont ezzel a parádés produkcióval gyakorlatilag egymaga verte meg a vasiakat (97–62).

„Ha mindig így játszik, biztosan bajnok lesz a Szolnok! Arra törekszünk, hogy ez ne sikerüljön” – tekintett már előre Krivacsevics Dragoljub, a szombati házigazda Körmend edzője. Szombaton 0–0-ról indul a meccs, s ezt így látja Pór Péter, az Olaj trénere is. „Egyszeri, különleges teljesítmény volt Hollinsé, bár örülnék, ha mindig így játszana, de erre nem lehet számítani” – mondta a szakvezető.

Kérdés, a Körmend tudja-e hozni a Dombóvár elleni hazai formáját, mert akkor nyerni fog. Ellenben a Szolnok a negyeddöntőben Pécsen igazolta, hogy nem ijed meg idegenben sem.

A másik párharc Székesfehérváron folytatódik, ahol a vendég, az alapszakasz- és az első mecscsen is fölényesen győztes (109–80) Falco kellemes gondokkal „küszködik”. Felépült az első összecsapáson még nem teljesen egészségesen játszó Kálmán László és Andrija Csirics, ráadásul Szrecsko Szekulovics ráér a meccs előtt eldönteni, hogy ők vagy a Szombathelyen kiválóan teljesítő Váradi Kornél, Pankár Tibor páros kezdjen-e. Emellett a sárga-feketék sokkal pihentebbek, mint a jelenlegi házigazda, mert a múlt héten az Albacomp még az életéért küzdött a Pakssal szemben. Ám éppen az a 0–2-ről fordítás adhat erőt a fehérváriaknak, akik számíthatnak az első találkozót térdsérülés miatt kihagyó Chad McClendon szolgálataira.

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Anglia–Spanyolország

Minden más foci
4 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
7 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
14 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
18 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
22 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
23 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
41 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
42 perce