Mérges magára

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.05.19. 00:54
Címkék
Talmácsi Gábor a nyolcadik helyről rajtol a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján. A magyar pilóta Apriliája sokat javult az előző naphoz képest, s hogy ő maga mindössze öt tizedmásodperccel volt gyorsabb, mint pénteken, annak tudható be, hogy kissé elszámította magát.

„Dühös vagyok magamra!” – fa kadt ki Talmácsi Gábor néhány perccel a Le Mans-i vb-futam második időmérése után, pedig a toppilóták közül azon kevesek közé tartozott, akik javítani tudtak. S hogy miért volt mégis mérges?

Mert elszámította magát.

Előzetesen úgy kalkulált, hogy az éllovasok a tréning végén már jóval közelebb lesznek az 1:43 perces köridőhöz, mint 1:44-eshez, úgyhogy öt perccel a tréning vége előtt, ahelyett, hogy egyedül száguldott volna, várt egy kört, hogy valamelyik gyorsabb pilóta megelőzze őt, és annak szélárnyékában javuljon. Csakhogy a mezőny eleje nem gyorsult – a délelőtti esőzés miatt ugyanis a pálya tapadása sokkal rosszabb volt, mint egy nappal korábban.

„Nem kellett volna várnom, hiszen a délelőtti szabadedzésen vízen végig elöl voltam, és szárazon is csak Mike Di Meglio előzött meg – mondta rendkívül önkritikusan Talmácsi. – A motorom sokkal jobb volt, mint pénteken, új alkatrészeket, új hengert és más elektronikai beállítást kapott, és már reggel, rögtön az első körben érezhető volt a javulás. Most tényleg csak rajtam múlt, hogy nem lett jobb a rajtpozícióm.”

A pole pozíciót a pénteki időeredményével a magyar világbajnok csapattársa, Sergio Gadea harcolta ki, így ő indulhat a legjobb helyről a nyolcadliteres versenyen. Mögötte Bradley Smith javítani tudott, Stefan Bradl viszont nem – persze a legjobb hat közül négy versenyző a pénteki idejével került a rajtrácsra.

Talmácsi több mint fél másodpercet gyorsult, s ha az utolsó körében ketten nem tartják fel, még néhány tizeddel jobb is lehetett volna. „Akár száraz, akár vizes lesz a pálya a verseny idején, készen állunk a harcra – folytatta Talma. – Jó rajt után reális esélyem van a dobogós helyezésre. Nagy verseny lesz, hiszen a motorok és az időeredmények nagyon közel vannak egymáshoz, de szerintem ott a helyem a legjobbak között.”

S hogy ki lehet a legnagyobb ellenfele? A csapattárs Gadea biztosan, de Smithre és Bradlra is figyelnie kell, nem beszélve Mike Di Meglióról, aki bár hajmeresztő esést mutatott be az időmérésen, és utána addig szaladgált az aszfaltcsíkon, hogy majdnem elüttette magát, hazai pályán biztosan összeszedi magát a versenyre.

Legfrissebb hírek

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
10 perce

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
36 perce

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
55 perce

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
59 perce

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
1 órája

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
1 órája

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
1 órája