Igen, a válogatottig, amelynek új szakmai stábja és néhány új játékosa van.
Mert ha én elvakult debreceni szurkoló lennék, csapatom bajnoki címe fölött érzett jogos aggodalmamban tennék mindenféle píárcáfolatra, s egy pillanatig sem hagynám megingatni magam abban a hitemben, hogy a válogatottat felügyelő MLSZ-t és a nagy rivális MTK-t a háttérből egyazon ember irányítja. Persze erre a rend, fegyelem, törvényesség, tudás szellemében még gondolni is szentségtörés, de elvakultságom ugye nem ismer határokat. Olyannyira nem, hogy rögvest feltenném magamnak a kérdést: vajon mi az ára annak, hogy az MTK utolsó ellenfelének, a REAC-nak eddig kevésbé ismert edzője lett a szövetségi kapitány segítője?
Sok mindenre lehet gondolni, de közepesen elvakultan én azért haragudnék, hogy a REAC – immár címeres mezbe öltözött – edzője egész héten távol lesz csapatától, s ez nem éppen a legideálisabb felkészülés. Nagyjából annyira ideális, mint amikor az első számú kapus hagyja ott klubját a válogatott kedvéért. Mert ha én elvakult debreceni szurkoló lennék, bizony alaposan megdöbbennék, hogy a kapitány éppen a REAC kapusát hívja meg majdhogynem egyedüliként az NB Ies mezőnyből, akinek csapata még beleszólhat a bajnoki cím eldöntésének kérdésébe. Főként mert beválogatását legfeljebb az indokolja, hogy legutóbbi öt bajnokiján akadt néhány bravúrja is a tizennyolc bekapott gól mellett, na de ne vesszünk el a részletekben.
Ám mivel nem vagyok elvakult debreceni szurkoló, könnyedén visszafogom magam: bunda, lekenyerezés, miegymás nincs, csupán szerencsétlen véletlen, hogy a bajnoki hajrában – amikor tényleg minden apró részlet fontos – mindez ilyen furcsán alakult a REAC és a válogatott között.
Kár, hogy a mai magyar futballvalóságban szerencsétlen véletlenek és ügyesen felépített háttérakciók között igen kicsi a különbség.
Legfrissebb hírek
