Örök emlék marad ez a meccs

2008.05.26. 00:41
Címkék

Mi a véleménye a teljesítményéről?Mi a véleménye a teljesítményéről?

Elégedett vagyok, jobban játszottam, mint vártam. Minden ütésfajtát sikerült megcsinálnom, legyen az tenyeres, fonák, röpte vagy rövidítés – persze már nem ütöttem nyerőket olyan gyakran, mint rég. De legalább néha éreztem, hogy ha a testem engedné, még képes lennék a legmagasabb színvonalon játszani.

Mi játszódott le önben a mérkőzés utáni percben, amikor bebújt a törülközője alá?

Hálát adtam mindenért, amit elértem az életemben. Egy percre kikapcsoltam a külvilágot, és végiggondoltam, mi mindenen mentem keresztül.

Kimaradt valami a pályafutásából?

Nincs hiányérzetem. Rengeteg öröm ért a karrierem során, sok szeretetet kaptam, de nehéz helyzeteket is ki kellett állnom, főleg az utóbbi években. Megtanultam alkalmazkodni a körülményekhez, teljesebb ember lettem. Ez a sport, a tenisz hajtott mindig előre.

Kapott már trófeát vesztes meccs után?

Néhány elveszített döntőn szoktak adni, de első fordulós kiesés után még sohasem kaptam. Csodálatos érzés volt, ahogy az is, hogy a tornaigazgató megköszönte az éveket, amelyeket itt töltöttem. Ennek a mérkőzésnek az emléke még sokáig velem marad.

Legfrissebb hírek

A 20 éves Billy Loughnane lett a legfiatalabb bajnok zsoké 1923 óta Nagy-Britanniában

Egyéb egyéni
10 perce

NB II: Szentlőrinc–Gyirmót FC Győr

Labdarúgó NB II
16 perce

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
20 perce

Lavreysen sorozatban nyolcadszor nyert férfi sprintben a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
33 perce

Pigniczki Fanni nyerte az rg Magyar Kupát, tarolt az MTK Törökbálinton

Egyéb egyéni
38 perce

Szalai Gábor: A gólomat azóta is emlegetik

Légiósok
1 órája

Elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája