Ismét halasztottak

2008.05.29. 00:41
Címkék

Érmek? A helyükön. Bajnoki serleg? Szintén. Pedig a pólószövetség vezetősége is nagy erőkkel képviseltette magát a Hajós uszodában, ahol Godova Gábor női kapitány és Szivós Márton, a Honvéd férficsapatának játékosa is kíváncsi volt az OSC–Domino női döntő negyedik felvonására. A nagy készültség azonban hiábavalónak bizonyult.

Idegesen, helyenként görcsösen kezdték a csapatok a finálé negyedik mérkőzését, és a helyzet később sem változott. Mindkét oldalon a biztonságot helyezték előtérbe, rontani senki sem akart, a Honvéd továbbra is kapaszkodott az utolsó szalmaszálba, míg az OSC már nagyon várta a harmadik, aranyat érő sikert. A második félidőben szinte végig a vendégek vezettek, azonban kevesebb mint öt perccel a lefújás előtt Primász Ágnes a hazaiaknak szerezte meg az előnyt. Sokáig úgy tetszett, nem képes egyenlíteni a Domino, de Tóth Ildikó az utolsó fél percben előbb fórt hibázott, hogy aztán egyenlő létszámnál már ne rontson – jöhetett tehát a hosszabbítás. A ráadás első fele szintén ikszre végződött, majd Tóth Ildikó lekopírozta a rendes játékidő utolsó percét. A Honvédnak ismét nem sikerült értékesítenie a fórt, a támadás folytatásaként viszont Tóth betalált, ezzel életben tartotta együttes aranyreményeit.

Szombaton azonban már nincs tovább, a Kőér utcában biztosan eldől a bajnoki cím sorsa.

Legfrissebb hírek

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
12 perce

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
19 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
21 perce

Vízilabda ob I: vérbeli rangadón Vasas-siker

Vízilabda
28 perce

Hat gól a magyaros derbin Azerbajdzsánban

Légiósok
39 perce

Pakot András szakaszt nyert a Szerb körversenyen

Kerékpár
1 órája

A Szolnok kikapott Sopronban a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája