A rutinja segítette továbbjutáshoz

2008.05.30. 01:23
Címkék

Nehezen kezdődött el a mérkőzés, jól bírta a várakozást? Nehezen kezdődött el a mérkőzés, jól bírta a várakozást?

Már tízkor túl voltam a labdás bemelegítésen, utána csak vártam. Ennyiből nem szerencsés pont egy férfimeccs után játszani: sokszor tűnt úgy, hogy befejezik, de csak nem akart vége lenni. Bemelegítettem vagy háromszor, mire pályára léphettünk, de akkor meg jött az eső. Ez nem zavart meg annyira, tudtam, számíthatunk rá, hogy megszakad a mecscsünk néhányszor.

Jól kezdett, de a folytatás nehezen alakult.

Lisicki nagyon kellemetlen stílusban játszik, üt mindenhonnan, vagy bejön neki, vagy nem alapon – sokszor bejött. A szerváim nem voltak a legjobbak, ha túlságosan meg akartam küldeni őket, nem sikerültek, a gyengébbeket meg letámadta az ellenfelem, eltartott egy ideig, mire megtaláltam az egyensúlyt.

Végül aztán – furcsa ezt kimondani – a rutinja hozta meg a sikert.

Így van, nagyon fontos volt a rövidítésben, hogy míg ő kettős hibával kezdett, én jó ütésekkel három pontot is szereztem. A második szettben is csak nehezen hoztam az adogatásaimat, ő meg simán megnyerte az övéit, de amikor kellett, mindig össze tudtam szedni magam, nem remegtem meg a fontos pontoknál. Öt három után aztán végre volt egy játék, amelyben minden összejött, és amikor elsírta magát utána, már tudtam, hogy nyert ügyem van, enyém a mérkőzés.

Mennyire fáradt el?

Fárasztó meccs volt, de azért egy huszonöt perces futás még belefért utána…

Következő ellenfeléről, a cseh Kvitováról mit tud?

Őszintén szólva semmit, csak azt, hogy valószínűleg szombaton játszom vele. De addig még van egy párosmeccsem is, ha minden igaz.

Legfrissebb hírek

Jégkorong Kontinentális Kupa: újabb könnyed BJA-győzelem

Jégkorong
12 perce

NB II: FC Ajka–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
21 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberhátrányban lévő Brentford vezet a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
24 perce

NB II: Máris előnyben a Tiszakécske a Csákvár ellen

Labdarúgó NB II
29 perce

NB I: Pakson vendégszerepel a címvédő ETO FC

Labdarúgó NB I
30 perce

Tenisz: spanyol házidöntőt rendeznek Sanghajban

Tenisz
36 perce

A szünetben háromgólos előnyben az FTC a Dortmunddal szemben – percről percre

Kézilabda
41 perce

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
53 perce