Szépített a Pittsburgh

2008.05.30. 01:23
Címkék

A Stanley-kupa-döntő harmadik mérkőzéséhez egy elkeseredett és lelkileg megtört együttes készülődött Pittsburghben. A fiatal hazai csapatot nem is az nyomasztotta, hogy két vereséggel kellett hazatérnie a „hokivárosból”, Detroitból, sokkal inkább az, hogy az NHL playoff ponttáblázatának első négy helyezettje közül hármat – Sidney Crosbyt, Marian Hossát és Jevgenyij Malkint – felsorakoztató együttes 120 perc alatt nem tudott egyetlen gólt sem ütni Chris Osgoodnak. Ezúttal tudott. Hármat is, amelyek közül az első kettőt a csapatkapitány „Sid the Kid” Crosby vállalta magára Hossa gólpasszát követően. „Elkeseredettségünk elszántságba csapott át. Tudtam, hogy csapatkapitányként személyes példával kell elöljárnom” – mondta Crosby a 3–2-es Penguinsgyőzelemmel végződő találkozó lefújása után, amellyel összesítésben 2–1-re feljött csapata, megakadályozva a „söprést”, egyben megőrizve 17 meccs óta tartó hazai veretlenségét. Michel Terrien csapata győzelmének másik kulcsfigurája a kapus Marc-André Fleury volt, aki 34 detroiti próbálkozásból 32-t megfogott.

Legfrissebb hírek

Női NB I: ikszelt a Ferencváros; nyert a DVTK, az Újpest és a Puskás Akadémia is

Labdarúgó NB I
3 perce

Magára talált az ETO, vezet is a szünetben az Odense ellen

Kézilabda
7 perce

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
21 perce

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
25 perce

Tenisz: a döntőig menetelt a világranglista 170. helyezettje Vuhanban

Tenisz
35 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
38 perce

NB I: a Paks a második félidő elején szépített az ETO FC ellen

Labdarúgó NB I
38 perce

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
55 perce