Bosszankodás után elégedettség (folytatás)

2008.06.02. 12:50
Címkék
Második mérkőzésén is túl van magyar kapitányként Erwin Koeman. Egy győzelem (3–2 a görögök ellen) és egy döntetlen (1–1 Horvátországgal szemben) a mérlege, és utóbbi mérkőzést követően elmondta, elégedett azzal, amit a felkészülés idején és a két meccsen tapasztalt. A horvátok erősebb ellenfelek voltak, mint egy hete a görögök.

Elsősorban az, hogy a magyar válogatottnak van tartása, nem roppan össze egy szerencsétlen módon bekapott gól után sem. Most is pillanatok alatt visszazökkentünk a gól előtti kerékvágásba, és játszottunk tovább, ahogyan kellett.

Említette a szerencsét. Ön szerint hadilábon álltunk vele?

Nem, hiszen öngóllal egyenlítettünk, ám ahhoz kellett az is, hogy Juhász Roland és Vaskó Tamás megzavarja a horvát kapust. Később viszont, amikor a labda a lécet és a kapufát is érintve pattant Fülöp Márton kezébe, valóban nagy mázlink volt.

Igazából nem derült ki, hogy Stipe Pletikosa, az ellenfél kapusa milyen formában van. Ez a horvát védelem dicsérete vagy a mi támadójátékunk kritikája?

Nagyon jó csapat ellen játszottunk, a horvátok szerintem erősebbek, mint a görögök. Rendkívül technikásak, fizikailag kiválóan felkészítettek, nehéz ellenük eredményesen futballozni. Ennek ellenére nem láttam nagy gondot a támadójátékunkban, egészen az utolsó megoldásokig, akkor viszont mindig hiányzott valami, és ez kétségkívül a mi gyenge pontunk volt. Ugyanakkor ezt a kérdést feltehetné horvát kollégámnak is, hiszen az ő csapata sem került többször helyzetbe, mint a magyar válogatott, lehet, hogy éppen a remek magyar védelem miatt…

Ha már itt tartunk: a két meccsen két különböző védelmet játszatott. Melyikkel, illetve kikkel volt inkább elégedett?

Nem szeretnék rangsorolni.

Ha most kellene világbajnoki selejtezőt játszanunk a dánokkal, a horvátok elleni csapatot küldené a pályára?

Nem kell, ezért ezen nem muszáj gondolkodnom. Sok idő és lehetőség ugyanakkor nincs a kísérletezésre. Játékosaim pihenhetnek néhány hetet, majd megkezdik a felkészülést a következő idényre klubjaikban. Ma még lehetetlen megmondani, ki milyen állapotban lesz augusztusban, amikor Montenegró ellen játsszuk az utolsó barátságos meccset a selejtező előtt vagy szeptemberben, amikor elérkezik a dánok elleni rajt. Ha mindenki rendben lesz, a horvátok elleni csapat zömére természetesen akkor is számítok.

Huszti Szabolcs megragad a csatárposzton?

Ez most kényszermegoldás, bár Szabolcs remekül megállta a helyét ezúttal is. Az első számú jelöltem Priskin Tamás, de ő sérült, mint ahogy Ferenczi István is, aki helyettesíthette volna.

Egy hét alatt két mecscsel debütált magyar kapitányként. Hogyan összegezheti tapasztalatait?

nösen tetszett, hogy mindkét meccsen csapatban gondolkodtak, így is játszottak, és ez nagyon fontos a jövő szempontjából.

Legfrissebb hírek

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 perce

Komáromi-bombával előnyben az MTK, de egymást követik a Vasas-helyzetek – percről percre

Labdarúgó NB I
3 perce

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
17 perce

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
42 perce

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
46 perce

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
1 órája

Mint anno Ibra az angolok ellen: a tizenhatoson kívülről szereztek ollózós gólt Irakban – videó

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár NB I: az idényben először 100 pont fölött a Falco

Kosárlabda
1 órája