Királyi csaták Nyirádon

2008.06.02. 12:50
Címkék

Ralikrosszfiesztára készültek a nyirádi katlanban vasárnap, de a látvány felülmúlta a várakozásokat. Izgalmas döntőket, látványos, test test elleni küzdelmeket, nagy győzelmeket és persze egyéni drámákat láthatott a közönség (voltak vagy hétezren) az Európa-bajnoki mezőnynek hála.

A csúcs a királykategória (divízió 1) döntője volt, amely nagy nehezen (a kiugrások miatt), harmadszorra rajtolt csak el, de a nagy készülődés után az ötkörös döntő hamar elröpült – és maradandó emlékeket hagyott. Bizonyította, hogy kevés látványosabb verseny van egy ralikrossz Eb-futamnál. A végső győzelem Kenneth Hansené lett, aki remekül taktikázva maga mögött tartotta a vetélytársakat, Michael Jernberget és a B-döntőből feljutó Andreas Erikssont.

A magyar indulók ebben a csatában már nem vettek részt (egyikük sem jutott az A-döntőbe), előtte azonban nagy izgalmakat éltek át. Harsányi Zoltán és Kotán Péter is a C-döntőben jutott szerephez, s utóbbi számára ott is ért véget a küzdelem. A nyolcszoros bajnok rajtja jól sikerült, utána azonban a francia Olivier Anne szinte felkente a korlátra nagy igyekezetében, hogy megelőzze őt. A Ford ajtaja leszakadt, úgyhogy egyrészt puskagolyóként záporoztak befelé a kövek, másrészt félő volt, hogy valamin felakad a lifegő alkatrész. Kotán így is teljesítette a távot – ami nagy szó, hogy defektes bal első kerékkel –, így három Eb-pontot szerzett.

Harsányi Zoltán ez idő alatt kisebb csodát vitt véghez: látványos előzések után sokáig a második helyen száguldott, majd az utolsó kanyarban némi koccanás árán megelőzte a többszörös Európa-bajnok Per Eklundot. A magyar címvédő pályafutása során először jutott a B-döntőbe, amit – éppen ezért – kicsit túlizgult. A rajt után a második helyen állt, végül azonban negyedikként intették le. Nyolc pontja így is remek!

A kisebb kategóriákban sajnos kevésbé voltunk sikeresek: a divízió 1/A-ban Bánkuti Gábor négy pontot szerzett, Gorácz Béla autójának pedig kiszakadt a jobb első kereke (azért így is került két egység a neve mellé), a divízió 2-ben pedig Répási Róbertnek be kellett érnie az utolsó, 11. pozícióval.

Eredmények a 24. oldalon

Legfrissebb hírek

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
35 perce

ICEHL: nehezen, de nyert a Ferencváros a ligautolsó Vorarlberg ellen

Jégkorong
37 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
45 perce

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
1 órája

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
2 órája