Sokan hiányoztak vasárnap este a Bozsik-stadionból. Nem volt ott a meccsen Octavio Zambrano, a Tatabánya ecuadori vezetőedzője. Másodszor maradt távol csapata bajnokijáról, tegyük hozzá, ezúttal igazoltan. Török József ügyvezető – aki amúgy leült a kispadra P. Nagy László erre a meccsre megbízott edző mellé – elmondta, a szakember hivatalos ügyben van távol, de mindenképpen visszatér az NB II-es csapathoz.
Aztán hiányoztak a nézők is. Tegyük hozzá, főleg ők.
Amikor a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a kezdés előtt körülnézett a stadionban, néhány száz szomorú szemű fanatikust látott a lelátókon. A szavakkal roppant jól bánó, sikeres üzletember vasárnap végképp szembesült azzal, hogy a futball más világ. Ha nincs eredmény, kevés a felújított stadion, és az sem sokat javít a drukkerek közérzetén, ha minden illemhelyen van papír. Tulajdonképpen a kispesti elöljáróval nem történt semmi különös: ő most esik át a tulajdonosi fejlődéstörténet azon szakaszán, amin a többiek már túl vannak. Ugyebár mifelénk mindegyik klubtulajdonos rengeteg pénzt áldozott klubjára, amikor nem ment a csapatnak, edzőt váltott, berohant az öltözőbe, dorgálta a játékosokat, belekötött a szurkolóba. A többiek már tudják, hogy ezektől semmi sem változik, nem lesz jobb a gárda, s azzal is tisztában vannak, hogy nekik nem kell érteniük a futballhoz.
Ha ezeket már George F. Hemingway is tudná, vasárnap nem kellett volna a lényegében üres stadionban üldögélnie, és hallgatnia, hogy megmaradt szurkolói a Tatabánya elleni nyűglődés alkalmával nevetve tapsolták meg csapata játékosait egy jó passz után. Az pedig már a gúny burjánzása volt, amikor a 42. percben minden pontos hazai átadást ováció fogadott.
A szenvedés ezzel a találkozóval mindkét csapat számára véget ért. A Tatabánya – amely becsületbeli ügyként kezelte a mérkőzést, de a végére elfogyott az ereje – elbúcsúzott az élvonaltól, a Honvéd viszont maradt. A tulajdonosnak pedig újra el kell kezdeni építkezni a romokon, a kispestiek tavaszi vergődése miatt valakinek vállalnia kell a felelősséget. Az edzőn ugyan nem lehet elverni a port, mert szegény Borgulya István csak a már amúgy is beugró és időközben lemondó Vass László helyére szállt be – ő megtette a magáét, együttese legyőzte harmatgyenge ellenfelét.
Ami biztos: még egy ilyen pazarló évet nem engedhet meg magának George Hemingway...
