Berki Krisztián Londonban ott lehet

K. E.K. E.
2008.06.03. 07:26
Címkék

A következő olimpiai ciklusra megváltoztatta a jelenleg érvényben lévő kvalifikációs szabályokat a nemzetközi szövetség (FIG), ami azt is jelenti, hogy ezentúl a szerspecialistáknak sem kell feltétlenül lemondaniuk az ötkarikás játékokról, hiszen az olimpia előtti évben megrendezendő világbajnokságon a szerenkénti finálék első három helyezettje szerez jogot az indulásra a nyári játékokon.

S mindez persze azt is jelentheti, hogy a következő olimpián már ott lesz a mostani rendszer egyik magyar kárvallottja, a lólengés háromszoros Európa-bajnoka, Berki Krisztián.

„Örülök, hogy végre a nemzetközi szövetség is rájött, a mostani kvalifikációs rendszer nem jó – kommentálta a döntést az UTE tornásza. – Talán éppen a mi példánk kellett ahhoz, hogy változtassanak a döntéshozók Ez persze Pekinggel kapcsolatban már nem vigasztal engem és a hozzám hasonló szerspecialistákat, ám a jövőben biztosan megkönnyíti majd a helyzetünket. A jelenlegi szabályozás abból a szempontból is irreális volt, hogy mindössze egyetlen versenyen szerezhettünk kvótát, vagyis nem volt javítási lehetőségünk, mint sok más sportágban, ráadásul szerspecialistaként csak a világbajnoki aranyérem ért volna ötkarikás indulási jogot.”

A rendszer további érthetetlensége volt az is, hogy ha az adott szeren egy, már kvótás tornász diadalmaskodott (ahogyan Berki Krisztián és a lólengés esetében történt, hiszen a későbbi győztes, a kínai Hsziao Csin már biztos résztvevőként lépett a szerhez a stuttgarti vb-n), úgy nem az ezüstérmesre szállt az indulási jog, hanem az egyéni összetett verseny „soron következő” indulójára, ami a rangsor negyven- vagy ötvenvalahanyadik tornászát jelentette...

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
12 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
26 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
48 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
49 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
57 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája