Mosley marad az elnök

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.06.04. 01:21
Címkék
Hiába a sok intrika, a nyílt levelek és baráti kérések, amelyek lemondásra szólították fel, a keddi bizalmi szavazás után a szexbotrányba keveredő Max Mosley maradt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke.

Miután az utóbbi hetekben többen és többször felszólították a távozásra (legutóbb éppen egyik barátja, Bernie Ecclestone, a Formula–1 mindenható ura), a keddi szavazáson az FIA tagsága bizalmat szavazott neki. A szexbotrányba keveredő Max Mosley így kitöltheti idejét, vagyis 2009 októberéig ő marad a nemzetközi szövetség elnöke. (Amint arról már beszámoltunk, a News of the World bulvárlap tavasszal megszellőztette: a 68 éves elnök náci egyenruhás hölgyekkel múlatta az idejét. Ebből lett aztán a világméretűvé gyűrűző botrány.)

A döntéshez egyszerű többség kellett, vagyis a tagok ötven százaléka plusz egy, de ennél jóval nagyobb arányú győzelmet aratott Mosley, aki 1993 óta tölti be az elnöki tisztet, s azt már korábban bejelentette: a mostani ciklus végén mindenképpen visszavonul. De visszatérve a szavazásra: Mosley mellett 103 tag tette le a voksát, ellene 55-en szavaztak, heten tartózkodtak, és volt négy érvénytelen jelölés is. Szóval viszonylag nagy fölény.

Pedig a múlt héten a nagy autóklubok közül jó néhány (így a német, a brit, a japán és az amerikai) petíciót nyújtott be, amelyben lemondásra szólították fel az elnököt.

Várható volt, hogy az eredmény megszületése után felbolydulás lesz, mint ahogy lett is, a reakciók széles skálán mozognak. Európa legnagyobb motorklubja, a német ADAC képviselői például kijelentették: amíg Mosley az elnök, ők nem hajlandók részt venni a szövetség munkájában, ezért jelenlegi tisztségviselőiket visszahívják.

A többi szövetség – köztük a holland, a brit és az amerikai – egyszerűen csak csalódását fejezte ki a döntéssel kapcsolatban, de mindannyian úgy látják, végre itt az ideje az érdemi munkának, üdvös lenne, ha ismét a sport venné át a főszerepet.

Természetesen Ecclestone is véleményt nyilvánított az ügyben: azt reméli, a mostani döntés nem árt majd a Formula–1-nek.

„Bízom benne, hogy ami történt, nem befolyásolja a támogatókat és a gyártókat – mondta Ecclestone, majd a következő kérdésre válaszolva elárulta, nem tudja, miként dolgozik majd Mosley továbbra is a boxutcában. – Furcsa helyzetben vagyunk, mivel aki korábban véleményt nyilvánított, nyilván nem változtatta meg. Márpedig Maxnek nehéz lesz elnökként ténykednie, ha azok, akik kijelentették, nem akarnak vele találkozni, tartják magukat elhatározásukhoz.”

Nos, nem lesz könnyű, de Max Mosleynak nyilván van terve a probléma megoldására, máskülönben nem ragaszkodott volna ennyire a székéhez.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik