Fenyegetik a rendezőket

2008.06.05. 02:38
Címkék

A DPA német hírügynökség szerint az Európai Labdarúgószövetség (UEFA) nem biztos abban, hogy a két társrendező, Lengyelország, illetve Ukrajna meg tudja rendezni a 2012-es kontinenstornát, és a szervezeten belül állítólag egyre többen szorgalmazzák új házigazda kijelölését.

A név nélkül nyilatkozó UEFA-tisztségviselők azt mondták, hogy Michel Platini rendkívül kényelmetlen helyzetbe került: a kelet-európai országok szavazataival lett az UEFA elnöke, és bár a szakértőknek voltak fenntartásaik, a színhelyről döntő végrehajtó bizottság ezeket figyelmen kívül hagyta. Ráadásul több gazdasági szakember úgy véli, lehetetlen négy év alatt annyi repülőteret, szállodát, megfelelő autópályát, vasútvonalat építeni, amely ekkora esemény zavartalan lebonyolításához elengedhetetlenül szükséges. Az UEFA illetékesei egyetértenek abban, hogy csak vezető európai ország képes négy év alatt felkészülni az Európa-bajnokság megrendezésére.

Franz Beckenbauer, a 2006-os németországi világbajnokság szervezőbizottságának elnöke mindenesetre kijelentette: ha fel is kérik, országa nem vállalja a beugró szerepét, mert a 2012-es Eb-t mindenképpen Lengyelországban és Ukrajnában kell megrendezni.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
2 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
2 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2 órája