Villanyfényes lesz a nyár

S. G.S. G.
2008.06.06. 00:19
Címkék

Fél év soproni száműzetés után ismét NB I-es bajnoki meccset rendezhetnek a REAC-pályán. Július végén kerülhet sor a rákospalotai egylet hivatalos visszatérésére a Budai II László Stadionba. Aki ellátogat Rákospalotára, láthatja, hogy serény kezek dolgoznak a villanyvilágítás elkészítésén. Korábban még csak ígéret szintjén állt mindez, ám a helyi önkormányzat képviselői nem a levegőbe beszéltek, amikor az esti meccseket emlegették kerületükben... Amint Kutasi Róbert ügyvezető elmondta, a munkálatok jól haladnak.

„Úgy tervezzük, hogy nem sokkal a bajnoki rajt előtt, azaz július végén rendezünk egy villanyfényavató találkozót – fogalmazott a klubvezető. – Az NB I-es sorsolástól függően lehet az ellenfél akár az Újpest vagy a Vasas is. Az önkormányzat betartotta a szavát, megépíti a kandelábereket, az nem a mi költségvetésünket terheli. A csapat életben tartása annál inkább. A REAC továbbra is az NB I legkisebb büdzséjű klubja marad. A most véget ért szezonban nagyjából 130-150 milliós költségvetéssel dolgoztunk. Ezen nem tudunk és nem is akarunk változtatni. Mi kevés pénzt adunk, de azt mindig időben. Ennek megfelelően elsődleges célunk, hogy a REAC bent maradjon a legmagasabb osztályban. Jelenleg tizennégy szerződtetett labdarúgónk van, s nálunk tizennyolc a felső határ. Így tehát négy futballistát igazolhatunk, de hogy kik lesznek azok, arról egyelőre fogalmam sincs.”

Egyelőre csak annyi biztos, hogy Varga Zoltán Debrecenbe igazol, Somorjai Tamás pedig visszatér a Vasashoz. Szükség lenne belső védőre, támadó szellemű, irányítani is tudó középpályásra, no meg minimum egy csatárra. Ami fontos: a REAC csak magyar futballistát szerződtet.

Az elmúlt napokban többen is kérdezték Kutasi Róberttől, hogy tárgyalnak-e Lisztes Krisztiánnal, Vincze Ottóval vagy az Újpesttől elküldött Kovács Zoltánnal.

„Nálunk nincs öreg vagy fiatal játékos, példa rá a 36 esztendős, remekül teljesítő Erős Károly. Bevallom, nem kerestem a szabadlistára tett egyik korábbi válogatott játékost sem. Nekem és Aczél Zoltán vezetőedzőnek az az elsődleges szempont az igazolásoknál, hogy az új fiúban érezzük a motivációt.”

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
13 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
38 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
53 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája