Berki képes volt javítani

K. E.K. E.
2008.06.08. 00:11
Címkék

Régóta nem fordult elő Berki Krisztiánnal, ami megtörtént vele a barcelonai Világkupa-verseny selejtezőjében. A május elején harmadik Európa-bajnoki címét is begyűjtő tornász ugyanis leesett a lóról, és úgy tűnt, elúszik a finálé. Ám Berki nem véletlenül a világ egyik legjobbja a szeren. „A gyakorlat elején nem éreztem a Thomas-orsó ritmusát, így leestem a lóról – mondta Berki. – Nem ijedtem meg, és a gyakorlat végére bele tudtam tenni egy ugyanilyen nehézségű elemet, egy Magyar-orsót, így a kiinduló pontszámom 6.7 maradt. Most az a legfontosabb, hogy bent vagyok a döntőben, azt pedig, hogy hibáztam, gyorsan el kell felejtenem.” A rontott gyakorlat (15.100) végül a negyedik helyet jelentette Berkinek, ám a döntőben többek között a kínai Cseng Hong-tao vár rá, aki 16.250 ponttal az első helyen jutott a legjobb nyolc közé. Hetrovics Marcell ugrásban (14.885) rontott, gyűrűn (14.825) ugyan nem, ám egyik szeren sem került döntőbe.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
8 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
17 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
28 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
35 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
45 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája