Elszálltak a remények

2008.06.08. 00:11
Címkék

Hiába a tudatos felkészülés, a magyar női röplabda-válogatottnak Franciaországban sem sikerült legyőznie Fehéroroszország legjobbjait, ezzel pedig biztossá vált, hogy csapatunk nem lesz ott a jövő évi Európabajnokságon. Az előző, még Mogiljevben lejátszott mecscsen a belaruszok lendületes és pontos szélső ütésekkel szedték szét a mieink játékát, ezúttal azonban a centereik is villogtak, így rendkívül nehéz volt Ludvig Zsolt tanítványainak feladata. Az első szettben még az átlagosnál jobb mezőnymunkával partiban voltunk, és nem engedtük el nagyon a fehéroroszokat, a végjátékot azonban – ugyanúgy, mint egy hete – ellenfelünk bírta jobban.

A második játékrész volt a legsimább, míg a harmadik szettre válogatottunk összekapta magát, de remek menetelés után, 11:9-es magyar előnyt követően elfogyott a tudomány, s újfent a fehéroroszok akarata érvényesült.

Folytatás szombat este fél kilenctől a házigazda franciák ellen.

Legfrissebb hírek

Kilencven év börtönbüntetést kapott a kukkoló amerikai tornászedző

Torna
33 perce

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
35 perce

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
50 perce

A sirályoktól a futball terrorcsapatáig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló a Konferencialigában

Konferencialiga
1 órája

Bántalmazta a játékvezetőt, aki bordatörést szenvedhetett – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
1 órája

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
1 órája

Vívás: három magyar a főtáblán a férfi tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája