Otthon szépített a Lakers

F. Z.F. Z.
2008.06.11. 23:34
Címkék

Közel volt a vég, de aztán jött Kobe Bryant, és megmentette a Los Angeles Lakerst attól, hogy hatalmas gödörbe kerüljön, és 0–3-ról, szinte kilátástalan helyzetből kelljen kikecmeregnie az NBA nagydöntőjében. A Nyugati főcsoport bajnoka az alapszakasz legjobbjának (MVP) választott hátvéd hajrábeli higgadtságának köszönhetően hazai pályán 87–81-re legyőzte a Boston Celticset, és 2–1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. A rendkívül csapkodó, rengeteg hibával és szabálytalansággal tarkított mérkőzés végjátékában a 36 pontig jutó Bryant két tempódobással biztosította be a győzelmet, amely a harmadik negyedben még erősen kétséges volt. Hiába játszott csapnivalóan Paul Pierce, az első két találkozó hőse, hiába vezetett már tizenegy ponttal is a 16. percben a Lakers, a Celtics szívóssága a második félidőben meghozta gyümölcsét. A 36. percben a 25 pontig jutó, a triplavonalon túlról hétből ötször eredményes Ray Allen büntetőivel már öt egységgel tartott előrébb a bostoni gárda a meccs ezen szakaszában kilátástalanul kosarazó Los Angeles ellen. Azonban a vezér megrázta magát, s ugyan sokáig úgy tűnt, egyedül az ő erőfeszítése nem lesz elég, végül társra lelt a szlovén Sasa Vujacicban, aki a kiábrándítóan gyengén muzsikáló Pau Gasol, Derek Ficher és Lamar Odom helyett besegített Bryantnek a kosárszerzésben. A vajkezű Vujacic 20 ponttal támogatta meg a büntetővonalról ezúttal bizonytalan (11/18) Bryantet és csapatát, így a Lakers kibrusztolta a győzelmet.

„Nem volt szép meccs. A negyedik találkozó biztosan jobb lesz. Kobe igazi vezérként játszott, agresszíven támadta a gyűrűt, és motiválta társait, akik közül most Vujacic lépett elő szárnysegéddé, mert a többeiknek nem ment a játék” – mondta Phil Jackson, a Lakers főedzője.

A túloldalon a betliző Pierce és a mérsékelten teljesítő Kevin Garnett által kissé magára hagyott Allen szerint elszalasztott egy nagy lehetőséget a Boston.

„Bármennyire is pocsékul játszottunk, volt esélyünk győzni. Ez mindenképp pozitív a vereség mellett. Sajnos sem védekezésben, sem támadásban nem tudtuk azt nyújtani, amire képesek vagyunk” – summázta a történteket a Celtics klasszisa.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája