Harmadszor is döntősök

K. E.K. E.
2008.06.22. 00:35
Címkék

„Jó kis futamot mentünk, végig nyugodtak voltunk. Hiába haladtunk a negyedik helyen, a végén belehúztunk, így megelőztük a német egységet” – értékelte a poznani Világkupa-verseny szombati középdöntőjét Hirling Zsolt. Hirling és Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárja az év harmadik, utolsó Vk-viadalán is a fináléba jutott, ahol a két ötödik helyezés után most már egyértelműen az éremszerzés a cél. Kitka Gergely könnyűsúlyú egypárban nem jutott a legjobb hat közé, így ő a B-döntőben szállt vízre, ahol a harmadik helyen végzett, ez összesítésben a kilencedik helyet jelenti számára. A másik magyar könnyűsúlyú kétpárevezős egység, Varga Tamás Csaba és Galambos Péter a C-döntőben győzni tudott, vagyis a 13. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai a távolba néz, Schäfer úszósapkában – galéria

Magyar válogatott
8 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
16 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
27 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
35 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
45 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája