Küzd, mert nem akar kitartott játékos lenni

Múlt héten újból soproni színeket öltött, és – könnyed gálamérkőzés ide vagy oda – három góllal bizonyította, hogy még most is érzi a kaput.Múlt héten újból soproni színeket öltött, és – könnyed gálamérkőzés ide vagy oda – három góllal bizonyította, hogy még most is érzi a kaput.

Nem eresztettem le, ha erre céloz – vágta rá Tóth Mihály, aki Magyarországon tölti szabadságát.

Inkább arra, hogy szem elől vesztettük a görög harmadosztályban. Egyáltalán érvényes még a szerződése a Panahaikinál?

Jövő héten megyek vissza, de semmi esetre sem akarok maradni. A klubvezetők háromhavi fizetésemmel tartoznak, most már csak azt szeretném, ha végre egyezségre jutnánk, és mindenki számára megnyugtató módon rendeznénk az anyagiakat.

Úgy érzi, munkaadója „elbliccelné” a fizetést?

Amikor legutóbb beszéltem a vezetőkkel, azt mondták: nyugodjak meg, minden rendben lesz. Ilyet azonban sokszor hallottam már… Idegeskedés helyett inkább odébbállok, s azt kutatom, idehaza vagy külföldön milyen lehetőségeim vannak a folytatásra. Korábban akadtak érdeklődők, tárgyalásokig azonban senkivel sem jutottam. Szabadon igazolható vagyok, magam is kíváncsian várom, melyik csapatnál gondolkodnak úgy, hogy bíznak bennem, és fontos szerepet szánnak nekem.

Legutóbbi hazai szereplése a Bp. Honvédnál nem sikerült túl fényesre. Három esztendőre kötött megállapodását fél év elteltével felbontották. Csalódottságában aztán menekülőre fogta?

Nem így fogalmaznék. Beláttam, hogy a kispestiek nem számítanak rám, és nem a szívemre, hanem az eszemre hallgattam, amikor új csapatot kerestem magamnak. Pedig itthon is akadt olyan gárda, amelyik szívesen látott volna. Én azonban kivártam, és a legkedvezőbb ajánlatra mondtam igent. Akkor persze még nem tudhattam, hogy ez lesz a görögországi kaland vége. De nem hagyom, hogy leírjanak. Legalább két-három évet még biztosan tudok játszani, nem gondolok a levezetésre.

Harminchárom esztendősen aligha van akadálya a sikeres folytatásnak. Hacsak az nem, hogy idehaza a harmadik ikszen túli labdarúgókat már – ahogy ön fogalmazott – leírják.

Legalábbis a tendencia ezt mutatja. A magyar csapatoknál a fiatalítás jegyében tisztogatás történt, így aztán több, velem egykorú játékos is kihullott a rostán. Pedig futballkultúrákban, tőlünk nyugatabbra már belátták, hogy nem a kor, hanem a teljesítmény számít. A kerettagság elsősorban azon múlik, ki mire képes az edzéseken és a meccseken.

Több mint kétszáz élvonalbeli mérkőzéssel és külföldön szerzett tapasztalattal még Tóth Mihálynak is mindig bizonyítania kell?

Természetesen. A múltból nem lehet megélni.

És ami a jövőt illeti? Azt mondja, harminchat évesen is játszana még. De mi az a határ, amikor kijelenti: eddig és ne tovább?

Ez két dologtól függ. Az első, hogy a szervezetem meddig bírja a terhelést. Ha már nem tudom olyan lendülettel végezni a gyakorlatokat az edzéseken, mint a többiek, akkor el kell gondolkodnom. A másik pedig a bizalom. Pályafutásom minden szakaszában fontosnak éreztem, hogy az edzők és a klubvezetők is feltétlenül bízzanak bennem.

Nem először hagyja el a száját a szó, hogy „bizalom”. Ez lenne a legfontosabb?

Persze. Anélkül mit sem ér az egész. Csak akkor hívjanak egy csapattól, ha valóban számítanak rám. Kitartott sehol sem szeretnék lenni.