Belga és brazil légiós is erősítheti az ETO-t

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.06.23. 00:28
Címkék
Immár egy hete tart a felkészülés a legutóbbi bajnokság bronzérmesénél, a Győri ETO csapatánál. Eddig két labdarúgó, Pintér Attila és a szlovák válogatott Mário Bicák érkezett a klubhoz, őket a héten már mérkőzésen is láthatják a szurkolók.

Huszonkét év után végzett ismét a dobogón az évad végén a Győri ETO (harmadik lett a Soproni Ligában), ami többek között azt is jelentette, hogy az UEFA-kupaszereplés miatt csak két hét pihenő jutott a futballistáknak. Egervári Sándor vezetőedző az elmúlt héten már napi két tréninget vezényelt, ám voltak olyan játékosok, akik sérülés miatt nem tudtak teljes intenzitással gyakorolni. Az egyszeres válogatott Koltai Tamás, Bank István és Kiss Máté sem volt teljesen egészséges, ám a legnagyobb gondot két védő, Zoran Supics és Kovács Zoltán sérülése okozza. Mindkettőjüket hétfőn vizsgálja meg a csapat orvosa, Mohácsi János, a szakmai stáb tagjai egyelőre csak reménykednek, hogy egyiküknek sincs izomszakadása. A játékoskeret amúgy sem teljes, hiszen az U19-es válogatott Dudás Ádámot szalagszakadással operálták, Arsene Copa június 28-án a gaboni válogatottban lép pályára, és a kameruni Eugene Fomumbod is csak a héten csatlakozik a társakhoz.

Két futballistát ugyanakkor már igazolt az ETO: a 29 esztendős kaposvári Pintér Attila a védelemben és egy sorral előrébb is bevethető, a nála egy évvel fiatalabb, háromszoros szlovák válogatott Mário Bicák pedig a középpályássor meghatározó emberévé válhat. Rajtuk kívül ebben a két szerepkörben Völgyi Dániel jöhet szóba, így nincs akadálya annak, hogy a saját nevelésű Varga Róbert Belgiumban folytassa pályafutását. Jó esély kínálkozik arra, hogy Esterházy Mátyás az ETO játékosa legyen: a húszesztendős kapus három napig készült a győriekkel, s megkapta a klubtól a szerződéstervezetet.

Jobb oldali védőt is alkalmazni akar az ETO, ám ennek csakis akkor lehet realitása, ha a 23 éves belga Gaëtan Malacort teljesítményével meggyőzi a szakvezetőséget arról, hogy érdemes őt szerződtetni. A Charleroi védőjét egy héten keresztül teszteli a szakmai stáb, a többi már a labdarúgón múlik…

Szó van arról, hogy érkezik két nigériai támadó is, azonban tudva, hogy az azóta már Maliba távozó Ben Abdoulaye Traoré milyen lassan kapott vízumot, nem állítanánk, hogy napokon belül feltűnnek az ETO stadionjában.

Jól haladnak a tárgyalások a 24 éves brazil csatárral, Anderson Costával (a futballista megfordult a Dinamo Zagrebben és Portugáliában is, legutóbb pedig hazájában játszott), igaz, van némi gond, ugyanis átigazolásáért több ügynök is szeretne részesedést kapni…

Szerdán 17 órakor az osztrák Parndorf ellen játssza első évadbeli felkészülési meccsét az együttes, szombaton 18 órakor pedig a szlovák FC ViOn Zlaté Moravce lesz az ETO ellenfele.

Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
42 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
44 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
54 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik