Szégyen, nem szégyen, a Nem zeti Sport erői 3–1-es vereséget szenvedtek csocsóban egy 68 éves asszonytól. A kínos kudarcra – a hölgy korát meghazudtoló frissessége mellett – talán csak azt hozhatjuk fel némi magyarázatként, hogy a rudakat bizony kissé megilletődötten markoltuk meg. Hiába, különös volt a tudat, hogy a fából készült, patinás asztal mögött ötvennégy éve Puskás Ferenc állt; igaz, az Aranycsapat kapitányát az akkor 14 esztendős Pia Wyss valószínűleg kevésbé izzasztotta meg.
A ma papír-írószer kereskedést üzemeltető asszony ama kevés solothurni lakosok egyike, akiknek személyes emlékeik is maradtak az 1954-es világbajnokság idején a kisvárosban lakó magyar válogatottról. Felszolgálólányként felejthetetlen élmény volt számára, hogy a világszerte rettegett csapat tagjaival személyesen is találkozhatott: a labdarúgók családi éttermükbe, a Bindellába jártak át csocsózni (az általunk is kipróbált, ma a hölgy lakásán őrzött asztalon), valamint nézni a torna meccseit. Hogy miért éppen ott tekintették meg a találkozókat? Az ok egyszerű: a településen csak a szóban forgó vendéglőben volt televíziókészülék.
És hogy a hölgy tényleg nem a levegőbe beszélt, jelezték az értékesebbnél értékesebb ereklyéi: kis naptárában büszkén mutogatta többek között Puskás kézjegyét, aztán a fiók mélyéről előkerült egy bekeretezett kép is az angolok elleni 6:3 hőseiről – a hátoldalon tizenegy eredeti aláírással.
Természetesen faggattuk az Aranycsapat solothurni tartózkodását övező, ma már gyakran a múlt homályába vesző legendás történetekről is. Az NSZK elleni, 3:2-re elbukott világbajnoki döntő jelentette csapásra sokan sokféleképpen igyekeztek magyarázatot találni, és az egyik népszerű indok éppen a svájci szálláshely hátrányos adottságaira irányította a figyelmet.
A hotel melletti terecske két szökőkútjának zavaróan hangos csobogása, a közeli toronyóra negyedóránkénti ütései és a hajnalban nagy robajjal közlekedő szemeteskocsi éppúgy a „bűnlistán” szerepelt, mint a finálé előtti este tartott zenei vigasság. Wyss aszszony visszaemlékezései szerint az érvek a valóságon alapultak, ám az arcán bujkáló mosolyból kiolvasható: azért a labdarúgók sem csak passzív „elszenvedői” voltak a mulatságnak. Ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, éttermükben a magyarok egy korty alkoholt sem fogyasztottak, sőt nem is ettek. A csapat a szálláshelyén, a Krone Hotelben étkezett, így a helyi konyhára tett kritikus észrevételek sem a Wyss családot érintik.
„Svájcban jobb órát csinálnak, mint pörköltet. Van már magyar szakácsunk is, de nyelvi nehézségek miatt a konyhában nem mindig a magyar álláspont érvényesül. Svájcban beszélik ugyanis a német nyelv legfelismerhetetlenebb változatát. (…) A szállodában természetesen sokféle nyelvet beszélnek. Németül, franciául s talán még magyarul is értenek. Csodálatos talán, de Puskás Öcsi az étkezésnél enyhe szemrehányással így szól az egyik kiszolgálónőnek: – Kisanyám, miért nem hoztok kenyeret? – rövidesen nagy kosár kenyér jelenik meg az asztalon” – tudósított a
solothurni hétköznapok problémáiról a Népsport 1954. június 8-i számában.
A hírhedt svájci pörköltet nem volt alkalmunk kipróbálni, a helyi „német” nyelvre vonatkozó megjegyzésekkel azonban nem vitatkoznánk, ahogyan azt is tanúsíthatjuk: a St. Ursen-székesegyház előtti két szökőkút csobogása valóban behallatszik a Hotel Krone szobáiba. Az 1418as feljegyzésekben már fogadóként emlegetett épületben ma is működik a négycsillagos szálloda, a folyosókon bolyongva ugyanakkor meglepődve tapasztaltuk, hogy egy árva felirat, fénykép, táblácska sem utal az 1954-es látogatókra. S hogy nem egyszerű feledékenységről van szó, kiderült, amikor a hotel – apai vonalon magyar, anyai ágon szlovén származású, Ausztriában született, ám svájci állampolgár – tulajdonosával, Gerhard Dörflerrel szóba elegyedtünk. >>>
