Váradi Kornél aláírt

F. Z.F. Z.
2008.06.25. 01:33
Címkék

Játékoskeretét és a szakmai stábot is igyekszik acélosabbá tenni a férfibajnokságban szereplő Szolnoki Olaj. A 2007-ben bajnoki címet és kupagyőzelmet szerző gárda több hete tárgyalásban állt Váradi Kornéllal, a Falco saját nevelésű 20 éves játékosával, akiről két hete elterjedt, aláírt a piros-feketékhez. Akkor az aláírás tényét cáfolta a szombathelyi klub és a kosaras is, bár utóbbi nem tagadta, tárgyalt a szolnokiakkal. Nos, kedden pont került az ügy végére, és az egyes, valamint a kettes poszton is bevethető Váradi szerződésére, aki két évre aláírt az Olajhoz. A váltás oka prózai: a fiatalember a több játéklehetőség reményében cserélte a sárga-fekete mezt a Tisza-partiak piros-fekete szerelésére.

„Szolnokon kezdőként számolnak velem, míg Szombathelyen a következő szezonban is nyolcas rotációban gondolkodnak. A fejlődésemhez több játékpercre van szükségem, mint amit a Falcóban kaptam volna, ezért döntöttem a klubcsere mellett” – mondta Váradi.

Pór Péter vezetőedző a nyártól már nemcsak Váradi, hanem Horváth Imre szakmai segítségére is számíthat, miután az 1993-ban távozó korábbi irányító a jövőben a tréner munkájához asszisztál. Az 1991-es bajnokcsapatban is játszó Horváth feladata, hogy Tasnádi Zoltánnal együtt segítsék Pór munkáját. A Szolnokon igen népszerű „Pipi” az előző évad során Kaposváron edzősködött. Ami a jövőt illeti, az amerikai Thomas Kelley Pécsre szerződött, honfitársával, Vernard Hollinsszal még folyik az egyeztetés, csakúgy, mint Cziczás Lászlóval és Molnár Andrással. Távozik Góbi Henrik és a litván Donatas Sabaliauskas, viszont valószínűleg érkezik egy külföldi center és egy bedobó.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája