Talmácsi tanácstalan

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.06.27. 23:03
Címkék
Talmácsi Gábor nem tudott javítani a Holland TT szombati edzésnapján, így a 13. helyről várhatja az asseni verseny rajtját. A magyar versenyző továbbra is küszködik a szeles pályán – motorja egyszerűen kezelhetetlen.

„Tanácstalan vagyok...” – tárta szét a karját Talmácsi Gábor a pénteki második időmérő után. Nem az a legnagyobb baj, hogy a nyolcadliteres kategória magyar címvédője nem tudott javítani az első napi eredményén (lévén a vetélytársak közül a legtöbben ugyanebben a cipőben jártak), hanem az, hogy nem tudja megoldani a beállítási gondokat.

Az asseni szélben ugyanúgy szenved, mint egy héttel ezelőtt a Donington Parkban – szinte kezelhetetlen a motorja.

„Ugyanazok a gondok, mint Angliában, sőt péntek délután még rosszabb volt az Aprilia, mint előző nap – mondta Talmácsi. – Egy kicsit tanácstalan vagyok, mert ennél gyorsabban akkor sem tudok menni, ha a fejem tetejére állok. Tanácstalan vagyok, de ezt a problémát nem is nekem kell megoldanom, hanem a csapatnak – én ugyanis képtelen vagyok rá.”

Az Aspar-alakulat a tréning után úgy döntött: teljesen megváltoztatja Talmácsi motorjának beállításait. Ebben a döntésben benne van a rizikó, hiszen elképzelhető, hogy ettől rosszabb lesz a gép (persze az a cél, hogy gyorsabbá váljon, és az első helyért versenyezzen), de vállalni kell, mert a pilóta így képtelen a győzelemért küzdeni.

„Nem adom fel, minden tőlem telhetőt megteszek a versenyen, bár eléggé furcsa helyzet ez a mostani” – mondta Talmácsi.

Ami a versenyt illeti: a csütörtöki első időmérő eredménye alapján rajtol az első sor, vagyis Simone Corsi az élen, mellette Bradley Smith és Joan Olive. Alapjaiban változtathat meg azonban mindent, ha vizes pályán zajlik a verseny – márpedig az időjósok szombatra esőt ígérnek. Hogy most ez használna, vagy ártana Talmácsinak, nem tudni, bár a magyar a délelőtti esős tréningen a harmadik leggyorsabb volt, úgyhogy talán mégis inkább az esőért kellene szorítaniuk a rajongóinak…

Legfrissebb hírek

Komáromi-bombával előnyben az MTK, helyzetek itt is, ott is – percről percre

Labdarúgó NB I
2 perce

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
6 perce

Vívás: hat magyar a 64 között a női párbajtőrözők casablancai vk-viadalán

Egyéb egyéni
15 perce

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
32 perce

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
57 perce

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
1 órája

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
1 órája

Mint anno Ibra az angolok ellen: a tizenhatoson kívülről szereztek ollózós gólt Irakban – videó

Minden más foci
1 órája