A bajusz árulkodik. Amúgy hiá ba törjük a fejünket, ennél többre nem jutunk egészen addig, amíg végig nem fut fejünkben a keresőprogram. Kulcsszavaink: baszk, edző, népszerű és világbajnokság.
Népszerű, mert a selección edzésére kilátogató körülbelül 300 spanyol újságíró harmada olyan átszellemülten vándorol hozzá, mint Santiago de Compostelába. A vb-részvétel egy „sérült” fájl egyetlen ép elemeként dereng fel – és végül ez vezet el a megoldáshoz: az úriember Xabier Azkargorta. Az 1994es amerikai vb-n a bolíviai válogatottat dirigálta, az utóbbi években pedig a Real Madrid pekingi projektjéért felelt. Az Európa-bajnokságon „szakért” – emelt szinten, ezt lapunknak adott gyorsértékeléséből leszűrhettük.
„Futball és igazság néha borzalmasan messze kerül egymástól – összegzi a németek elődöntőjével kapcsolatos, Spanyolországban e napokban igencsak megszívlelendő tapasztalatait. – A linekeri mondást nyilván ismerik. Az én verzióm úgy szól, hogy a németekkel kapcsolatban csak egy dologban lehetsz biztos: szerepeljenek előzőleg akárhogyan, a nagy tornákra összeszedik magukat. Nem futballoztak jól, mégis finalisták. A németek veszélyesek, villámgyorsan képesek váltani. Az egyik pillanatban még béke van a pályán, a másikban már dúl a háború. Meggyőződésem, hogy Joachim Löw csapata a fináléban is kivárásra játszik. Podolskival, Schweinsteigerrel és Kloséval lehet is.”
Felvetésünkre, hogy Luis Aragonés spanyol szövetségi kapitány az egycsatáros játékot említette az oroszok elleni elődöntős siker kulcsaként, vagyis ez vezethet győzelemre a németekkel szemben is, kicsit ingatja a fejét.
„Ennél szerintem fontosabb volt, hogy Guus Hiddink csapata szakaszosan és akkor is csupán néhány percig játszhatott a saját stílusában. A selección nem adott hozzá teret. Az oroszok az erejükben, a kondíciójukban bíztak, nem is alaptalanul, csakhogy labda nélkül lehetetlen alkotni. Az sem számít, gladiátorok vagy átlagos termetű futballisták alkotják-e mondjuk a középpályássort. A spanyoloknál Xavi, Iniesta, David Silva és Marcos Senna sem óriás, de a pályán nem a magasság számít: a sebesség és a technika a fontos.”
Ami a döntőt illeti, gazdag élettapasztalata birtokában sem vállalkozik tippelésre, mindazonáltal van jelöltje a mérkőzés legjobbja címre – ami persze érthető, egyben árulkodó.
„A döntő Cesc Fabregas mecscse lesz, meglátják. Ő maga is így készül. Az arsenalos Fabregast látjuk majd a pályán, nem a spanyol válogatott Fabregasát. Mert van köztük különbség, nem is kicsi! Londonban ő a főnök, a selecciónban még nem egészen. Aragonés ravasz edző. Tisztában van vele, hogy Cesc mennyire tiszteli Xavit és Iniestát, barcelonai kölyökként istenként tekintett rájuk. Ha ők a pályán voltak, Cesc beállt a sorba, eszébe sem jutott az élre állni. Éppen ezért Aragonés az utóbbi időben legalább az egyikükkel együtt szerepelteti…”
