Váratlan siker volt, de nagyon boldogító

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2008.06.29. 00:07
Címkék
Talmácsi Gábor idei első diadalát aratta a gyorsaságimotoros-világbajnokság két részletben megtartott holland versenyén, s a győzelemnek köszönhetően az összetettben felzárkózott a negyedik helyre.

Váratlan győzelem volt, de annál boldogítóbb. S talán éppen azért értékeli ennyire Talmácsi Gábor, mert szinte csodaszámba ment. Már amikor ott állt a dobogón a magyar Himnuszt hallgatva (pályafutása során hetedszer játszották el neki vb-futamon), tudta, hogy ez az egyik legnagyobb és legfontosabb győzelme pályafutása során.

Mert nem számított rá, mert ha a hétvége eredményeit és a rajtpozícióját (13.) nézzük, szinte semmi esélye sem volt rá, s mert éppen a motorsport szentélyében, Assenben aratta.

A verseny két részletben zajlott az eleredő eső miatt (nem először az idén), s az első nem volt éppen ideális Talmácsi számára. A rajtja ugyan jól sikerült, de aztán folyamatosan esett viszsza, a kigyorsításoknál „fáradt” volt a motor, a kanyarokban alig kezelhető – pontosan úgy, ahogyan az egész hétvége folyamán. Éppen jókor jött a szemerkélő eső és a verseny félbeszakítása – pláne, ha figyelembe vesszük, hogy mi történt azután. Mintha nem is ugyanaz a motor, mintha nem is ugyanaz a Talmácsi Gábor hajtott volna vissza az asseni aszfaltcsíkra.

Ez a „másik” fiú ugyanis szinte szárnyalt. Parádés, látványos előzéseket mutatott be, már az újraindított (mellesleg többnyire száraz pályán zajló) ötkörös verseny második körében nyilvánvalóvá tette, hogy a dobogóért fog küzdeni (a 11. helyről indulva). Aztán már az is látszott, hogy ezen a napon nem adja alább a győzelemnél.

„Amikor az első verseny végén bementem a boxba, mondtam a fiúknak, hogy csináljanak valamit a motorral, mert ennek így semmi értelme, nem lehet vele gyorsan menni – mondta Talmácsi. – Végrehajtottak rajta jó néhány apró változtatást, és amikor visszamentem a pályára, úgy éreztem, mintha megtáltosodott volna. Ettől aztán én is önkívületi állapotba kerültem, úgy húztam a gázt, mintha semmi más nem számítana az életben. Éreztem, hogy ezen a napon összejöhet a győzelem, s a motor jó teljesítményéhez hozzátettem még azt a pluszt, ami tőlem telt. A legnagyobb élmény volt életemben ez a győzelem, erre biztosan mindig emlékezni fogok.”

A szakemberek közül sokan úgy vélték: Talmácsi kötélidegeinek volt köszönhető a siker, a pilóta azonban azt mondta, ez így nem teljesen igaz. Egy lapáttal ugyanis mindig rátehet a versenyző, de jó motor is kell a végső diadalhoz. Ezúttal apró módosításokkal érték el ezt az óriási eredményt, ebből is látszik, hogy sokszor parányi dolgokban rejlik a siker.

Talma, aki az összetettben a negyedik helyre zárkózott fel (egy pont a hátránya a harmadik Joan Olivéval szemben), utólag azt mondta, megmagyarázhatatlan ez a győzelem. De ha jobban belegondol, nem is megmagyarázni akarja, hanem inkább élvezni…

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
13 perce

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
15 perce

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
38 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
48 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
53 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
53 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
56 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
57 perce